MotoGP Brit Nagydíj

Rossi pilótája az élen a MotoGP esőben megtartott időmérőjén

A vizes pályán megtartott kvalifikáción Francesco Bagnaia bukása után némi meglepetésre Valentino Rossi csapata hódította el a pole pozíciót Marco Bezzecchinek köszönhetően. A szintén balesetet szenvedő Alex Marquez lett a 3., míg Jack Millernek be kellett érni a 2. hellyel. Fabio Quartararo az utolsó helyről várhatja a futamot.

Marco Bezzecchi, VR46 Racing Team

Mostoha körülmények között kezdődött meg a MotoGP kvalifikációja, amelyen rögtön nehéz helyzetbe került néhány nagyágyú, így Franco Morbidellinek, Fabio Quartararónak és Marc Marqueznek is részt kellett vennie az első felvonásban, hogy bebiztosítsa a helyét az időmérő második etapjára.

A pálya rendkívül vizes volt, ami meglátszott a pilóták első próbálkozásain, hiszen mindenki igyekezett óvatosan kezdeni, a tapogatózó első körök után pedig az látszott, hogy Morbidelli érzett rá a leginkább a nehéz körülményekre.

Marc Marquez ezúttal nem vétett nagy hibát, ugyanakkor az időeredménye végül a legjobb háromhoz sem volt elég, így idő előtt befejeződött számára a kvalifikáció. Nála is rosszabbul járt a Yamaha pilótája, Fabio Quartararo, akinek nagyon nem ízlett a csúszos pálya, és míg Franco Morbidelli megnyerte az első felvonást, addig őt az utolsó helyen intették le.

Augusto Fernandez volt a másik pilóta, aki örülhetett, ugyanis az újonc volt az, aki továbbjutott a Q1-ből, így fordult rá a mezőny a Q2-re, amely során igazi tűzijátékra volt kilátás. A rajongóknak pedig nem kellett csalódniuk, ugyanis a bukásokkal teli második felvonás rendkívüli izgalmakat tartogatott.

Hét perccel az időmérő vége előtt a világbajnok Bagnaia volt az, aki elveszítette az uralmát a motorja felett - az olasz ekkor a 2. helyen állt. Szerencsére a Ducati-pilóta nem sérült meg a balesetben, a motorja azonban keményen landolt a kavicságyban, aztán a gumifalnak csapódott.

Érezhető volt, hogy nem a bajnoki éllovas lesz az egyetlen, aki hibázni fog a pole-ért folytatott küzdelemben, és nem is kellett sokat várni arra, hogy kiderüljön, ki lesz az, aki túlfeszíti azt a bizonyos húrt.

Az addig meglehetősen jó tempót motorozó Alex Marquez ugyanis kísértetiesen hasonló bukást mutatott be, mint Bagnaia, ám a spanyol pilóta vissza tudott ülni a versenygépére, majd rögtön a bokszba hajtott.

Kettő perccel a vége előtt újra villant a sárga zászló, az 1. szektorban történt újabb baleset, ám ez nem zavarta meg Marco Bezzecchit, aki megfutotta a leggyorsabb kört, és ezzel átvette az 1. helyet Millertől, akit a tabellán Alex Marquez követett.

Az olasz pilóta a következő próbálkozásánál a Vale sikánban elesett, ezzel pedig újra lengetni kezdték a sárga zászlót, majd le is intették az edzést, amelyen végül a keserédes befejezés során sikerült megtartania az 1. helyet.

2:15.359 volt az az idő, ami elegendőnek bizonyult a pole-hoz, ezzel Valentino Rossi csapata, a VR46 végzett az élen a MotoGP időmérőjén, míg a 2. helyen Jack Miller, a 3. pozícióban pedig a bukása ellenére is Alex Marquez végzett.

A világbajnoki éllovas Francesco Bagnaia így sem búslakodhat, hiszen ő végzett a 4. helyen, míg Augusto Fernandez élete legjobb MotoGP-s kvalifikációs eredményét érte el a maga 5. pozíciójával.

 
 
         
Driver Info
 
 
 
   
Helyezés Versenyző # Motor Kör Idő Intervallum km/ó Csúcssebesség
1 Italy M. Bezzecchi Marco Bezzecchi Team VR46 72 Ducati 5 2'15.359   156.676  
2 Australia J. Miller Jack Miller Red Bull KTM Factory Racing 43 KTM 7 +0.270 0.270 156.364  
3 Spain A. Marquez Alex Marquez Gresini Racing 73 Ducati 6 +0.412 0.142 156.201  

Eközben a Forma-1-ben az időmérős párharcok alapján azt lehet mondani, hogy Hamilton kezd meglépni Russelltől, míg Alonso és Verstappen továbbra is komoly verésben részesíti a csapattársát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marc Marquez: Meglepett Rins, azt mondta, nem is olyan rossz a Honda-motor...
Következő cikk Alex Marquez őrült hajrában nyerte meg a sprintfutamot a Brit Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország