Rossi örül, hogy a jerezi tesz után sikerült javulnia Le Mans-ban

Valentino Rossi elismerte, hogy „egy kicsivel erősebb” a Francia Nagydíj első napját követően, mint amilyen a többi 2021-es hétvégén volt, mivel a jerezi tesztről értékes tapasztalatokkal távozott.

Valentino Rossi, Petronas Yamaha SRT

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Rossi jelenleg karrierje eddigi legrosszabb szezonját éli meg, mivel az első négy forduló alatt mindössze négy pontot tudott szerezni, azt is a Katari Nagydíjon elért 12. helyével.

A Petronas SRT motorosát sok kritika érte az utóbbi időben, de az olasz elmondta csütörtökön, hogy bizonyítani szeretné, hogy amit Kevin Schwantz mondott róla, az valóban igaz.

További híreink:

Az idénynyitó óta most először tűnik úgy, hogy Rossi egyből a Q2-ben kezdheti majd meg az időmérőt, miután a pénteket összességében a kilencedik helyen zárta Le Mans-ban. „Ez egy jobb nap volt számunkra, mivel már délelőtt is egész gyors voltam a vízen, és jól éreztem magam a motoron.”

„Viszont kellett egy száraz gyakorlás is, hogy megértsük, hogy a Jerezben elvégzett munka itt Le Mans-ban is kifizetődik-e. Szerencsénk volt, hogy az FP2 száraz volt végig, mert így nyomhattuk és megpróbálhattuk megérteni.”

„Végül a legjobb tízben voltam, a kilencedik helyen, de jobban is kezeltem a motort, kiegyensúlyozottabb voltam, a tempóm rendben volt, mélyebbeket fékezhettem és gyorsabban is mehettem be a kanyarokba. Úgyhogy nem volt olyan rossz ez. Ránézésre most kicsivel erősebbek vagyunk, mint az első futamokon” – ecsetelte Rossi.

 

Amikor megkérdezték tőle, hogy mit csinált a csapata az M1-gyel, hogy jobban érezze magát rajta, ő így felelt: „A Jerezben elvégzett munka sokat segített, mert keményen dolgoztunk ott, módosítottunk a felfüggesztés beállításán, másfajta villát használtunk, és a motor súlyelosztásán is változtattunk.”

„Emellett másik karbon lengővillát is kipróbáltunk, amely működött, ezek együttese pedig segít, hogy jobbak legyünk, főleg a fékezésnél és a kanyarok bejáratánál. Így több tempót vihetek be a fordulókba anélkül, hogy szélesre futnék, és jobban is érzem magam a motoron.”

A szombati napra egyelőre esőt jósolnak, ez pedig bebiztosíthatja, hogy Rossi csatlakozik a többi yamahás pilótához a Q2-ben.

Törölték az F1-es Török Nagydíjat, két verseny lesz Ausztriában

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi bizonyítani szeretne a benne bízó korábbi világbajnoknak
Következő cikk Marquez: egyetlen Honda-motoros pilóta sincsen közel a győzelemhez

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország