Rossi örül a Yamahán belüli riválisoknak

A Yamaha ismét figyelemreméltóan teljesített, a Japán Nagydíj időmérőjén is kitettek magukért a japán márka versenyzői, akik közül ismét Valentino Rossi zárt a leggyengébben.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Marc Marquez már megnyerte a hatodik MotoGP bajnoki címét, ennek ellenére a jelek szerint nem lassít. A Honda spanyol klasszisa megszerezte a pole pozíciót a Japán Nagydíjon is, pedig a motegi pálya korábban nem feküdt a számára. Marquez első pole-ját szerezte Japánban, ám az időmérő után igyekezett visszafogottan megfogalmazni az elvárásokat. A szezon során egy kivételtől eltekintve csak első és második helyeket szerző Marquez előnye ugyanis már a kvalifikáción sem volt jelentős, a Yamaha három pilótája is a nyomában maradt.

Ráadásul Fabio Quartararo mellett ezúttal a Petronas másik versenyzője, Franco Morbidelli is nagyot alkotott, az olasz második, a francia a harmadik rajthelyet szerezte meg, vagyis a szatelitcsapat mindkét motorversenyzője az első sorból indul vasárnap, míg a második sor elejéről Maverick Vinales indulhat. A japán versenyen a negyedik yamahás, Valentino Rossi azonban már nagyobb lemaradással a 10. pozícióba kvalifikálta magát.

Még több hír:

Nem ez az első alkalom, hogy Rossit már nem csak csapattársa előzte meg, hanem a Petronas fiataljai is, ám az olasz örül a márkatársak remeklésének. "Technikai szempontból nagyon fontos, hogy a többi yamahás jól teljesített, mert ez segíthet megérteni a dolgokat. Nagyon nagy a házon belüli rivalizálás Quartararo megérkezésével, mindenki a legjobbját nyújtja" - jelentette ki Rossi, aki azt is kifejtette, hogy miben kellene fejlődni. "A motor terén meg javulhatunk. Ezen a területen még gyorsulhatunk. A végsebességünkkel mindig van valami, keményen küzdünk az elektronikával, és ezen a téren fejlődtünk is."

Az olasz szerint a vizes japán pályán nem volt könnyű dolguk, és neki más problémával is meg kellett küzdeni. "Ez egy bonyolult időmérő volt, még ha a negyedik edzésen jól is ment nekem. Elvesztettem azonban néhány tizedet, mert nem fékeztem elég jól. Voltak pontok, ahol jobban teljesíthettem volna. Azonban a vasárnapi futamon más lesz a helyzet, száraz lesz a pálya, vagyis a gumiválasztás nagyon fontos lesz" - jelentette ki Rossi, aki külön kiemelte Morbidelli tempóját.
"Nagyon jól teljesített, és egy remek kört rakott össze, folyamatosan fejlődik. Ma nagyon erős volt, ilyen időt nem könnyű elérni ezen a pályán."


Max Verstappen kipróbálhatott egy legendás darabot, a 1,5 literes V12-es motorral ellátott a Honda RA272 F1 volánjánál ízelítőt kaphatott a fiatal holland az aranykorszak hangulatából.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez nem áll le, behúzta a japán pole-t is
Következő cikk Marquez számol Doviziosóval is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország