Rossi nem érti, mi állhat mai teljesítménye mögött

A Yamaha pilótája, Valentino Rossi értetlenül áll a mai szabadedzéseken és az időmérőn mutatott gyenge teljesítménye előtt, elsősorban azzal magyarázva azt, hogy nem érezte magát magabiztosnak a motoron.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Egy ideig úgy tűnt, hogy Rossi a harmadik szabadedzésből bejuthat a Q2-be, ám ottani legjobb köridejét végül pályaelhagyás miatt törölték, emiatt csak a 14. idő lett az övé. A negyedik gyakorláson még ennél is rosszabb, 18. volt, és a Q1-ből sem sikerült neki a legjobb 12 közé verekednie magát, végül a 14. helyről indulhat.

Még több F1 hír:

Miközben a hétszeres világbajnok csak szenvedett, és végül 2006 óta a legrosszabb asseni rajtpozícióját szerezte meg, a szintén Yamahákat hajtó Fabio Quartararo és Maverick Vinales kibérelték maguknak az első két helyet. Rossi a nap végén elmondta, hogy kényelmetlenül érezte magát a nyeregben, de arra nem tudott konkrét választ adni, mi lehetett a probléma:

„Maverick és Quartararo is iszonyatosan erősek a hétvégén, valahogyan nagyon gyorsak tudnak lenni, miközben én, és Franco (Morbidelli, szintén Yamaha - a szerk.) csak küszködünk. Nem érzem kényelmesnek a motort, és közben a saját tempómmal is vannak gondok, ez nagyon megnehezíti a dolgomat. Este át kell néznünk, mit lehet tenni, hogy holnapra feljavuljunk, de egyelőre nincs ötletem, mi lehet a gond.”

Bár Rossi előzetesen arra számított, hogy a délutáni Q1-ből sikerülnie fog beverekedni magát a legjobbak közé, végül meggyűlt a baja a jóval melegebb aszfalttal. Most arra számít, hogy a verseny sem lesz sokkal egyszerűbb:

„Reggel nem mentem túl rosszul, tudtam is hozni egy nagyon jó kört a szabadedzés végén, ami elég lett volna a Q2-hőz, de az utolsó sikánban rámentem a zöldre, és ezért törölték azt az időt. Az akkori tempó alapján még optimista voltam, hogy azzal a sebességgel sikerülhet továbbmennem az első szakaszából az időmérőnek, végül a délután még rosszabb volt, a melegebb aszfalton rengeteg tapadást vesztettem, ami tovább lassított. Eléggé a hátuljáról fogok rajtolni a mezőnynek, és a mai tempóm nem sok jót sugall, szóval nehéz lesz a holnapi nap is.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez nem tudta maximumon nyomni a Hondával
Következő cikk Quartararo újabb Marquez-rekordot döntött meg

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország