Rossi: nehéz ellensúlyozni a Yamaha sebességhátrányát

Valentino Rossi elmondása szerint „nehéz ellensúlyozni” a Yamaha sebességhátrányát a riválisokhoz képest, miután a Stájer Nagydíjon is komoly hátrányban voltak ilyen téren. Bár mindkét osztrák futamon Rossi volt a legjobb yamahás, az elsőn ez egy ötödik, a másodikon már csak egy kilencedik helyet jelentett mindez.

Rossi: nehéz ellensúlyozni a Yamaha sebességhátrányát

A Red Bull Ring talán a Yamaha leggyengébb pályája, köszönhetően például annak, hogy a Ducatikhoz képest 10 km/h-val lassabbak az egyenesekben. Bár Rossi szerint ez volt a helyzet már az utóbbi pár évben is, megjegyezte, hogy a Stájer Nagydíjon még a korábbinál is rosszabb volt, mivel több másik riválisnak is sikerült kihasználnia az erőfölényét az M1-es motorral szemben.

„Tudjuk, hogy szenvedünk ezen a pályán, mert a végsebesség nagyon fontos, és ebben az évben hatalmas a különbség ezen a terén, amit nagyon nehéz ellensúlyozni” – nyilatkozta Rossi még vasárnap.

Még több hír:

„Már tavaly is ez volt, és bár sokat dolgozunk, hogy javuljon a helyzet, ebben az évben is hasonló a probléma. Sok hosszabb egyenes is van itt, és emiatt szenvedünk. Számomra eléggé fura futamok voltak, mert a múlt héten sikerült ötödiknek célba érnem, de ez az előttünk lévő bukásoknak is köszönhető volt.”

„Erre a hétre mindenki kijavította a hibákat, és sikerült átültetniük a pályára az erőfölényüket velünk szemben, senki sem hibázott, és a legjobb Yamaha a kilencedik lett. Azért nehéz ez, mert a gondok többé-kevésbé ugyanazok, mint a korábbi esztendőkben” – festett képet a valóságról Rossi.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

A Yamaha az egyik olyan gyártó, amely soros négyhengeres motort használ a mezőnyben, a másik pedig a Suzuki. Bár nem annyira erős, mint a Ducati, KTM, Honda és az Aprilia motorja, a Suzuki lemaradása még így is csak 4-6 km/h volt a Ducatikhoz viszonyítva, Joan Mir pedig akár nyerhetett is volna Stájer GP-n, ha nem szakítják azt félbe piros zászlóval, az előtte való futamon pedig második lett.

Rossi ezért úgy látja, hogy az erőhátrányuknak nincsen köze a motorblokk kialakításához. „A Suzuki szépen teljesített a két hét során. Ők is nagyon sokat és jól is dolgoznak. A probléma tehát nem azzal van, hogy soros négyhengeres a motorunk.”

„A Suzukinak nagyobb tapadása van kigyorsításokkor, és a motor is egyértelműen gyorsabb. Rins mögött voltam, és az egyik kanyarból a másikba sokkal jobban gyorsít ki, mint én. Ez azt jelenti, hogy a Suzuki jól dolgozik. Mi pedig reméljük, hogy fejlődhetünk” – zárta gondolatát Valentino Rossi.


Marc és Alex Marquez a pályán

megosztás
hozzászólás
Vinales figyelmen kívül hagyta a Brembo tanácsait a Stájer Nagydíj előtt
Előző cikk

Vinales figyelmen kívül hagyta a Brembo tanácsait a Stájer Nagydíj előtt

Következő cikk

Rossi szívesen látná vörösben Bagnaiát

Rossi szívesen látná vörösben Bagnaiát
Hozzászólások betöltése