Rossi „nagyon frusztrált” a misanói Q1-es bukása miatt

Valentino Rossi bukott a San Marinó-i Nagydíj időmérő edzésén, melynek következtében csak a 23. helyről vághat majd neki hazai futamának, ez pedig értelemszerűen frusztrálttá teszi őt.

Valentino Rossi, Petronas Yamaha SRT

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A Petronas SRT motorosa alig öt perc elteltével esett le versenygépéről a 15-ös balosban. Ugyan végül be tudta fejezni az etapot a tartalék M1-esén, de már nem tudott javítani az 1:32,967-es időeredményén, amelyet még balesete előtt futott.

Ez pedig azt jelenti, hogy vasárnap az utolsó előtti rajtkocka lesz az övé, mögüle pedig csak az újdonsült csapattársa, Andrea Dovizioso fog kezdeni. Szombaton ráadásul már korábban is bukott, akkor a harmadik edzésen esett el a 13-as kanyarban.

Azért is volt mérges magára, mert érzése szerint sokkal jobbat is tudott volna. Az Autosport a kvalifikáció után megkérdezte tőle, hogy az esése legalább valamilyen módon bizonyította-e a kétkedőknek, hogy nem csak félgőzzel megy már.

További híreink:

„Igen, egy lehetőség, hogy valaki csak nyugodtan célba ér. Talán ez a helyes döntés! Én viszont azért vagyok itt, hogy a lehető legjobban teljesítsek. Sajnos ma délelőtt hibáztam, mert sokat küszködöm a gyors rész bukkanóin.”

„Én azonban próbáltam nyomni, hogy elkapjak egy jó ritmust, és megpróbáljak bekerülni a legjobb tízbe. Aztán jött a hiba. Úgy érzem, hogy mindent bele kell adnom, hogy minél jobb eredményeket érhessek el. Nagyon frusztrált vagyok a délutáni esés miatt, mert az FP4-en nem voltam olyan rossz.”

„A használt gumin egészen jó volt a tempóm, ezért azt gondoltam, hogy tudok egy jó kört futni egyedül a Q1-ben, de ez van. Holnap újra megpróbáljuk.” Rossi elmagyarázta, hogy igazából azért következett be a baleset, mert túlságosan is lelassított egy hiba után, és emiatt a kemény első gumijának bal oldala túlságosan is lehűlt, mire belekezdett volna a gyorskörébe.

 

„A gond az, hogy a keményen jobbat lehet fékezni, de a bal oldalon mindig a határon vagy, főleg 6-os és 15-ös kanyarban, ahol amúgy nem fékezel, szóval ez nehéz. Az első köröm pedig nem volt annyira vészes.”

„Utána a második körön a 4-esben hibáztam, szélesre mentem, de úgy döntöttem, megyek egy újabb kört, még mielőtt lecserélném a hátsó gumit, mert azt gondoltam, tudok javítani. Valójában nem is vettem vissza annyira, ezért nem számítottam rá, hogy ennyire elveszítem a tapadást, de mégis megtörtént.”

„Kicsikét balszerencsés voltam, és nagy kár érte, mert ha 1:32,9-et tudtam elsőre, akkor a következő még jobb lett volna, főleg az új abronccsal. Ugyanakkor örülök annak, hogy nem lett gondom, mert ma délelőtt a gyors részen estem. Szóval ez már önmagában is jó hír.”

 

Bagnaia megint pole-t szerzett, miközben a nagy nevek buktak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bagnaia új körrekorddal pole-pozícióban Misanóban, Quartararo és Marquez is bukott!
Következő cikk Bagnaia nem roppant meg Quartararo támadásai alatt, Bastianini első dobogós helyezését szerezte Misanóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország