Rossi nagyon csalódott, hogy még a dobogóra sem tudott felállni Ausztráliában

Valentino Rossi csak egy hatodik hellyel búcsúzik Ausztráliában, szemben a yamahás csapattársával, Maverick Vinalesszel, aki győzni tudott.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Rossi mai versenye nem sikerült túl jól. A hatodik helyen ért célba 5 másodperccel a győztes csapattársához képest. Az olasz legendát még Rins is megelőzte, aki 0.1 másodperccel hamarabb szakította át a célvonalat, mint ő.

Még több F1 hír:

Vale a harmadik helyen áll a bajnokságban 195 ponttal. Előtte Dovizioso áll 210 egységgel, aki harmadik lett Ausztráliában. Vinales a győzelmének köszönhetően 180 pontos, közvetlen Rossi mögött.

„Nem vagyok elégedett a versenyemmel. Sajnálatos módon még a dobogóra sem tudtam felállni, ami remek lett volna. Ez összességében egy csalódást jelentő eredmény, mert abban reménykedtem, hogy képes lehetek a dobogóért harcolni.”

„Nem volt túl sok tapadásom az első körben, különösen bal oldalt. Ezzel most többet küszködtem, mint tegnap. A verseny bizonyos szakaszában gyors tudtam lenni és második voltam a csapattársam mögött, de folyamatosan vesztettem a tapadásomból, majd lassítanom kellett. Egyszerűen már nem voltam elég gyors ahhoz, hogy támadjak.”

„Ez egy negatív eredmény, mert fontos pontokat veszítettem Doviziosóval szemben a bajnokságban, de ugyanez igaz Maverickre is, aki igencsak felzárkózott. Számára ez egy jó eredmény, de az egész csapat szempontjából az, mert egy ideje már nem nyertünk futamot. Ugyanakkor a jövő évre kell koncentrálnunk. Ez az eredmény minden bizonnyal plusz motivációt ad, de nem hiszem, hogy olyan sok változást jelentene.”

„Ma a hátsó gumikat illetően nem igazán aggódtam. Péntek óta sokat teszteltük a nagyon lágy hátsó gumikat, és igazán nem volt gondunk vele. Tegnap az FP4 ideje alatt megvolt a kellő tapadásom, akárcsak ma reggel, amikor elég hideg volt. Volt némi problémám elöl, de ezt magam mögött hagytam, és nagyon jól működtek a dolgok.”

„Ellentétben az utolsó szabadedzéssel és a bemelegítéssel, a versenyen azonnal csúszni kezdett alattam a motor. Veszítettem a tapadásból, és most meg kell próbálnunk megérteni azt, hogy ez miért történt.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vinales megkönnyezte a győzelmét az Ausztrál Nagydíjon
Következő cikk Dovizioso "ijesztőnek" látja a Yamahában rejlő potenciált

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország