Rossi: Marquez tudta, hogy tönkreteszi a köröm…

Valentino Rossi a San Marinói Nagydíj időmérő edzése után arra panaszkodott, hogy Marc Marquez megelőzte őt a kvalifikáció végén, miközben szerinte a spanyol tudta, ezzel tönkreteszi a körét.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Rossi Marquez előtt kezdte meg az utolsó körét az időmérőn, majd a Honda versenyzője a Curvonénél megelőzte az olaszt. A manőver után Marquez lefutott a pályáról, így Rossi visszaelőzte őt, és a két pilóta majdnem összeütközött.

Marquezt és Rossit az időmérő után be is hívták a stewardok, de végül egyiküket sem büntették meg. Marquez azt nyilatkozta, hogy nem tudja, mi volt Rossi szándéka, miközben a Yamaha versenyzője arról beszélt, hogy Marquez tudta, az előzéssel tönkreteszi az ő körét.

„Nekem inkább a 2018-as argentínai eset jutott eszembe, amikor egyszerűen kiütött.” – viccelt Rossi, amikor arról kérdezték, hogy neki is a híres 2015-ös sepangi eset jutott-e eszébe.

További híreink:

„Gyors körön voltam, 100 százalékig nyomtam, aztán megelőzött engem a 11-es kanyarnál, és már ezzel sok időt vesztettem. De ezzel a zöld részre futott, én pedig próbáltam belül maradni, és visszaelőzni Marcot a hajtűnél, de kicsit szélesen vettem. Végül mindketten esélytelenek voltunk arra, hogy jó köridőt fussunk.”

„Próbált megelőzni a Curvonénél, miközben tudta, hogy ha megteszi, azzal tönkreteszi a köröm. És az előzés közben le is futott a zöld részre. Aztán próbáltam visszaelőzni, de kicsit elmértem a kanyart. Sajnálom, mert azon kívül, hogy benne van, hogy ez megtörténhet, jobb időmérőben reménykedtem, és jobb rajtpozíciót akartam szerezni, mert nem volt rossz a tempónk.”

„Így is a hetedik helyről rajtolhatok majd, de kemény menet lesz, mert elég sokan erősek, akik előlem rajtolnak.” – magyarázta Rossi.

Marquez elmondta, hogy még a kör korábbi részében Rossi is lefutott a zöld részre, Rossi azonban erre válaszul azt mondta, nem volt biztos abban, hogy elhagyta a pályát, ezért a kör további részében is nyomta.

„Nem tudtam, hogy hozzáértem-e a zöld részhez. Nyomtam, mert azt gondoltam, hogy nem értem hozzá. Ez volt az utolsó esélyem. Aztán később láttam, hogy mégis hozzáértem a zöld részhez.” – zárta Rossi.


Szenzációs versenygokartos élmény és csapatás, amire nehéz szavakat találni, mert ez olyasvalami, amit egyszer mindenkinek át kellene élnie.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megúszták a büntetést, de Marquez nincs meggyőződve Rossi szándékáról
Következő cikk Marquez az utolsó körben robbantott, és előzte meg Quartararót Misanóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország