Rossi már augusztusban kipróbálhatja a 2020-as Yamahát

A Yamaha tervei szerint már a brnói teszteken kipróbálja a jövő évre fejlesztett motort, Valentino Rossi pedig üdvözölte az ötletet, szerinte idén éppen azért marad el a riválisoktól, mert későn készült el a motorja.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

Valentino Rossi hosszú ideje vár egy valóban versenyképes gépet, ám idén sem képes a legjobbakkal tartani. Az olasz a Yamahával legutóbb Mugellóban kimondottan szenvedett, az időmérő után a futamon is betlizett, és végül ki is esett a futamról.

A Yamaha versenyzőjét éppen ezért már a jövővel foglalkozik, és bár jövőre a DTM-ben is lesz feladata, 40 évesen sem adta fel, hogy megszerezze nyolcadik világbajnoki címét. A japán gyártó tervei szerint már augusztusban versenyzői rendelkezésére bocsátják a 2020-as motort, és az olasz üdvözölte a fejleményt.

Sőt, Rossi szerint érthetetlen, hogy eddig a Yamaha miért nem ezt a gyakorlatot követte, lehet, hogy idén sem lenne akkora a hátránya, ha előbb ismerkedik meg az új motorral.

"Őszintén megmondom, hogy nem tudom, miért nem így volt korábban. De tény, hogy amikor a Yamaha versenyképes volt, akkor már Brnóban tesztelhettük a motort. De valamiért, amit senki sem tud, az elmúlt években az új motor később érkezett" - mondta Rossi a Crash.net tanúsága szerint. "Talán ez az oka, hogy nagy a különbség."

Még több hír:

 

Rossi pénteken a hetedik lett a második edzésen, ez biztató a korábbi hétvégék fényében. Barcelonában nagyon meleg körülmények várták a MotoGP mezőnyét.

"Kevesebb a tapadás, Barcelonában mindig alacsony a tapadás, de tavaly új aszfaltot kapott a pálya, és képesek voltunk gyors körökre, de idénre sokat vesztett a tapadásból" - mondta a pénteki tapasztalatok alapján Rossi. "Összességében nagyon szeretem ezt a pályát, és jól is éreztem magam pénteken, ez egy pozitív nap volt. A sebesség sem olyan rossz, és még az első tízben is tudtam zárni. Nagyon meleg van, de nem éreztem rosszul magam" - jelentette ki Rossi.

A Yamaha idén az egyenesekben szenved, és ez Barcelonára is igaz Rossi szerint. "Sajnos az egyeneseknél a lejtés sem számít" - mondta az olasz, aki közel 10 km/h-val volt lassabb Marc Marqueznél az egyenesekben. "Délelőtt még nem volt rossz a helyzet, de délután a szél miatt vesztettünk egy kicsit. Sajnos az utolsó három helyen Yamaha volt, a probléma pedig a motorszabály, ami nem engedi meg, hogy ezt a különbséget leküzdjük, pedig a gond a végsebesség, de nekünk mással kell behozni a hátrányt."

Rossi és a Yamaha új elemet is kipróbál Barcelonában. "Igen, egy új kipufogóval mentünk, ami egy kicsit más, mint a régi, bár én nem éreztem különbséget. A hétvégén a régit használjuk, de a hétfői teszten az újat is kipróbáljuk" - mondta Rossi.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dovizioso rendkívül élvezte a DTM-es debütálását
Következő cikk Zarco szerint "baromság", hogy a Honda superbike-csapatába menne

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország