Rossi kijelentette, hogy nem csak "időt tölteni" marad a MotoGP-ben

Valentino Rossi határozottan visszautasította azokat a véleményeket, mely szerint ő csak azért maradt a MotoGP-ben, hogy „levezessen”, és elmondta, hogy az új szezonban a Petronas SRT-vel karöltve a győzelmekért szeretne küzdeni.

Valentino Rossi, Petronas Yamaha SRT

Valentino Rossi, Petronas Yamaha SRT

Petronas Yamaha SRT

A kilencszeres világbajnok hosszú idő után végleg búcsút intett a Yamaha gyári csapatának, és áttette a székhelyét a Sepang Racing Team csapatához további egy év erejéig. Sokan azonban úgy tartják, hogy ez csak időhúzás az olasz részéről, akit már nem tartanak olyan motiváltnak, mint régen.

Valentino Rossi a 2017-es Holland Nagydíj óta nem nyert futamot, és az elmúlt két évben mindössze három dobogót tudott felmutatni, részben emiatt kérdőjelezték meg az elszántságát. Az olasz, habár sokszor kijelentette, hogy az élvezeti faktor miatt tart ilyen hosszan a karrierje, most kategorikusan visszautasította a vádakat.

„Ez az életem, 26 szezon nagyon hosszú” – kezdett bele Rossi az Autosport kérdésére, hogy mik az elvárásai a 26. szezonjában. „De nem azért versenyzek, hogy eltöltsem az időmet. Ez egy nagyon fontos szezon nekem, mert az elmúlt két szezonban – 19-ben és 20-ban – kevesebbet értem el, mint amire számítottam, különösen az eredményekben.”

Még több F1 hír:

„Az eredmények fontosak lesznek, ez lesz a kulcs. Erősebb akarok lenni, sokkal versenyképesebb, mint az elmúlt két évben, harcolni akarok a pódiumért, a futamgyőzelemért, és igyekszem az egész szezon során versenyképes maradni.”

„Remélem, hogy a szezon a COVID ellenére is sokkal jobban rendben lesz, mint tavaly, és tudjuk használni a különböző pályákat a megfelelő időben. A cél az, hogy erősek és versenyképesek legyünk az elejétől a végéig” – tette hozzá Rossi, aki azt is elmondta, hogy mikor tehet bejelentést 2022-vel kapcsolatban.

„A nyári szünetben fogok dönteni, tehát a szezon közepén. A döntésem az eredménytől függ. Ha erős vagyok, ha tudok harcolni a dobogóért, a győzelemért, tovább folytathatom még egy évig. Szóval nyár körül döntök.”

„De ez az én elképzelésem. Nem beszéltem a csapattal, nem beszéltem a Yamahával. Talán azt mondják nekem, hogy nem lesz döntési jogom. Ez is egy lehetőség. Sokat fog változni az életem, de nem vagyok megijedve miatta. Tudom, hogy hosszú-hosszú karrierem volt, és boldog vagyok emiatt.”

Íme Alonso és Ocon 2021-es kocsija!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossin „nem lesz kisebb nyomás” a Petronas SRT-nél
Következő cikk Hivatalos: 2023-tól MotoGP futamot rendez Magyarország!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország