Motorsport.com hírek

Rossi: „Jelenleg a harmadik hely a maximum”

Valentino Rossi tisztában van vele, hogy a Yamahának még sokat kell fejlődnie, ha a Ducatikkal és a Hondákkal szeretnének versengeni.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

Valentino Rossi a Katalán Nagydíjon a harmadik helyen ért be, vagyis a Doktor ismét dobogóra állhatott, így pedig jelenleg második a bajnoki összetettben Marc Marquez mögött - 27 pontos hátrányban. 

"Ezen a pályán tavaly nagyon szenvedtünk, a szezon egyik legrosszabb versenyét zártuk - épp emiatt nagyon örülök a dobogónak. A bemelegítésen a két Ducati és Marquez is gyorsabb volt mint én, így azt gondoltam, hogy a második csoportban harcolhatok majd, ahogy tettem azt Mugellóban is, hiszen többé-kevésbé ez volt a tempónk."

"Délelőtt azonban előreléptünk a motor egyensúlyával, és így jobban tudtam kanyarodni. Az első lágy miatt is nagyon aggódtam, de a valóságban a versenyen nem volt olyan vészes - persze figyelni kellett rá. Miután bemelegedett, jó volt a tapadás is. A verseny végén is rendben volt, nem voltam túlságosan messze Jorgétól és Marctól. Sajnos így sem volt elég, hogy harcolhassak velük, de mindegy is, jó volt. Fontos pontokat szereztünk a bajnokságban."

"Több tempóra lenne szükségünk, és bár örülök a zsinórban elért három dobogós helyezésnek, idén maximum harmadik lehetek. Jelen pillanatban ennél nem vagyunk erősebbek, és nem is tudunk a dobogó magasabb fokáért harcolni. Más területeken kell próbálkoznunk, hogy megtaláljuk az utolsó két tizedet."

"Nem csak egy dolog hiányzik. Biztos vagyok benne, hogy a kigyorsításokon dolgoznunk kell, hiszen mikor követem a Ducatit és a Hondát, akkor látszik, hogy az erőforrásuk sok erőt tud leadni kipörgés nélkül. Szerintem ezen a területen vagyunk a legjobban lemaradva, de a Yamaha folyamatosan dolgozik a súlyelosztáson, a kasznin és mindenen."

Rossi már alig várja a következő nagydíjat, melyet Assenben rendeznek meg, ahol tavaly nyerni tudott. "Sok idő telt el a legutóbbi győzelmem óta, de a Yamaha legutóbbi győzelme óta is, és Assen egy nagyszerű helyszín. Egyik évről a másikra azonban nagy a különbség, és péntekig sosem tudod, mi a helyzet. Holnap tesztelünk, és vannak újdonságok, amiket kipróbálunk, semmi nagy dolog, de optimisták vagyunk, és megpróbálunk előrelépni."

Szerinted a jelenlegi Ducatival tudnál versenyt nyerni? "Nem tudom, ez egy nehéz kérdés. Szerintem senki sem tudja, és sosem fogjuk tudni. A kérdés megválaszolatlan marad."

Lorenzóval ma már barátok vagytok? "Voltak jó és rossz időszakaink is. Elég hullámzó, egy-két nagyobb incidenssel. Azonban ez ilyen, és nehéz, amikor ugyanazokért az eredményekért harcolsz. A pályafutásom során Jorge volt az egyik legerősebb és legkeményebb ellenfelem. Hosszú ideig ugyanannál a csapatnál versengtünk, ami a helyzetet csak tovább nehezítette. A legfontosabb azonban a tisztelet - ez nem lehet kérdés." 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lorenzo: „Két hónapja mindez még lehetetlennek tűnt”
Következő cikk A Ducati „végig tudta”, hogy Lorenzo előbb-utóbb a győzelem útjára lép

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország