Rossi: A Yamaha már nem olyan elveszett, mint 2017-18-ban volt

Valentino Rossi hisz benne, hogy a Yamaha már nem annyira tapogatózik a sötétben, mint tették azt az utóbbi néhány évben - mondja mindezt az első 2019-es téli tesztet követően.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Miután a Yamaha két csalódást keltő évet zárt, a MotoGP-s vezetésében több változást is eszközöltek, melybe többek között beletartozik az új projektvezető kinevezése, és egy európai központú tesztcsapat összeállítása, melynek vezetője a korábbi Tech 3-as versenyző, Jonas Folger. 

Rossi a háromnapos sepangi tesztet követően összességében a tizedik helyen zárt, de sokkal optimistábban tekint az "új" Yamahára. 

"Számomra a legtöbbet az jelenti, hogy boldog vagyok a csapattal, míg az elmúlt két évben egy kicsit elveszettek voltunk." - mondta Rossi - "A Yamaha sokat dolgozott, és amint valamit kipróbáltunk, sosem tudtuk, hogy jobb vagy rosszabb lett-e. Most olyan megoldásra leltünk, mellyel jobb lett a motor, illetve voltak rosszabb megoldások is, de legalább már megvan az irány."

"Időre van szükségünk, hiszen a riválisaink elég erősek, de ugyanakkor optimistábbak is lehetünk."

Csapattársa, Maverick Vinales hasonlóan látja a helyzetüket, és azt is elárulta, a sepangi háromnapos teszt az első a japánokkal, amikor következetes fejlődést vélt felfedezni. 

"Az elmúlt két év alatt ez az első teszt, amikor napról napra lépésenként haladtunk előre, és ez a legfontosabb, miszerint a motor napról napra elég hasonlóan működött." - ismerte be a spanyol - "Nem mint tavaly, amikor vagy jól vagy rosszul ment - ez alatt a három nap alatt elég jól haladtunk."

A sepangi teszt második napján ráadásul Vinales bizonyult a leggyorsabbnak, míg összességében az ötödik helyen végzett.

"Tavaly a Honda és a Ducati néhány lépéssel előttünk jártak, míg most közelebb kerültünk hozzájuk." - tette hozzá. 

Rossi a maga részéről megjegyezte, hogy az élmezőnyhöz képest még mindig "elég nagy" a lemaradásuk, vagyis a Yamaha erőforrásának tovább kellene fejlődnie.

"Gyors körön egy kicsit szenvedünk. Úgy tűnik a tempó terén egy kicsit közelebb kerültünk, de még mindig eléggé aggódom, hogyha holnap lenne a verseny, akkor szerintem így is szenvednénk, hiszen még sok mindenen kell fejleszteni."

"Azonban első tesztnek nem olyan rossz ez. 10 napon belül jöhet a katari felkészülés. Nem hinném, hogy Katarra lenne valami újításunk, de az egy másik pálya lesz, más hőmérséklettel, vagyis érdekes lesz megérteni."

Maverick Vinales, Yamaha Factory Racing
Maverick Vinales, Yamaha Factory Racing
Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing
Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing
Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing, Jonas Folger, Yamaha Factory Racing, Maverick Vinales, Yamaha Factory Racing
Maverick Vinales, Yamaha Factory Racing
Maverick Vinales, Yamaha Factory Racing
Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing
Yamaha Factory Racing garage
Jonas Folger, Yamaha Factory Racing
10

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk "Ducati-uralom": Petrucci végzett az élen a sepangi teszt utolsó napján
Következő cikk Dovizioso: Jók az alapjaink, de lehetetlen megjósolni, hogy mi lesz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország