Rossi: A motorral inkább olyan a kapcsolatod, mintha a barátnőd lenne, nem pedig az anyád

A Yamaha versenyzője, Valentino Rossi a német időmérőn elért 11. helyét követően nyilatkozott, amelyben az olasz a motorral való kapcsolatáról beszélt, illetve azt mondta, hogy jobban érzi magát, mint Assenben.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

A versenyzők általában szoros „kapcsolatot” ápolnak a motorjukkal, a MotoGP legendás olasz versenyzőjét, Valentino Rossit pedig arról kérdezték meg a Német Nagydíj időmérő edzését követően, hogy milyen a kapcsolata az M1-el. Rossi 11. lett a kvalifikáción.

„Azt gondolom, hogy sajnos a motorral való kapcsolatom inkább olyan, mintha a barátnőm, mintsem az édesanyám lenne. Általában édesanyád igent mond, és mindig készen áll arra, hogy segítsen neked.”

„A barátnőddel már kicsit nehezebb a helyzet. Néha rendben van az egész, viszont néha nehéz kezelni. Sikerült ma fejlődnünk egy kicsit. A sebességünk elég jó, de nem fantasztikus. Szóval a kapcsolatunk sem fantasztikus. Aztán meglátjuk, mire jutunk holnap.”

További híreink:

Rossi az előző 3 verseny mindegyikén kiesett, az időmérőn pedig majdnem 1 másodperccel elmaradt a pole-t megszerző Marc Marquez idejétől annak ellenére, hogy az utolsó edzésen még 8. volt.

„Szenvedek a lágy keveréken. Nem sikerült túl jól a gyors köröm. Sikerült bejutnom a Q2-be, de sajnos volt egy kisebb kicsúszásom még a Q1-ben. Éreztem egy kis vibrációt elöl, aztán el is vesztettem a motor elejét. Nem láttam még az adatokat, de talán túl gyors voltam a bejáratnál.”

„A csapat remek munkát végzett, ugyanis rövid idő alatt rendbe hozták a motort. A Q2-ben már kicsit nagyobb volt a gond. Gyengébb volt a sebességem. A negyedik sorból kell rajtolnom, ami mindig nehéz, főleg ezen a pályán.”

„De jobban érzem magam, mint Assenben. Kicsit erősebb a tempónk. Változtatni fogunk valamin, hogy kicsit tovább fejlődjünk. Úgy tűnik, a körülmények mások lesznek holnap, szóval látnunk kell, hogy eső lesz vagy száraz, hideg vagy meleg.” – magyarázta Rossi.

Rossi csapattársa, Maverick Vinales, aki Assenben nyerni tudott, a harmadik helyre kvalifikálta magát Marc Marquez és Fabio Quartararo mögött.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nakagaminak minden kanyar egy csonttöréssel ért fel
Következő cikk Petrucci nagy bukása a Ducatival: nézni is rossz (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország