Rinst kórházba szállították az időmérős balesete után

Alex Rins, a Suzuki versenyzője a MotoGP idei első időmérőjének második szakaszában vesztette el az irányítást a motorja felett, és nagy sebességgel a kavicságyba csúszott. A fiatal versenyzőt kórházba kellett szállítani, a gyanú szerint eltört a válla.

Alex Rins, Team Suzuki MotoGP

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Alex Rins a Suzukival az idei első, jerezi időmérő edzésen a Q2-ben azért hajtott, hogy javítson a köridején, azonban a gyors, 11-es jobbkanyarnál elvesztette a motor elejét, és a kavicságyba csúszott, ahol nagy sebességnél esett le a motorjáról.

A Suzuki szóvivője megerősítette, hogy a baleset után a versenyzőt kórházba szállították további vizsgálatokra, miután az első vizsgálatokat a pályánál található Clinica Mobilében végezték el.

További híreink:

„A Q2 végi balesete miatt Alex Rinst a Clinica Mobilében vizsgálták meg, most pedig a Jerezi Kórházba szállítják további vizsgálatokra, többek között MRI-vizsgálatot fognak végezni a jobb vállán.” – áll a rövid közleményben.

Emiatt kérdésessé vált, hogy Rins el tud-e rajtolni a szezonnyitó Spanyol Nagydíjon, de valószínűsíthető, hogy nem tud ott lenni a rajtrácson holnap – a várakozások szerint a Suzuki reggelig várni fog a döntése meghozatalával.

A spanyol versenyzőnek trükkös napja volt Jerezben, mivel nem tudott közvetlenül a Q2-ba jutni a harmadik szabadedzésen. Aztán tovább tudott jutni a Q1-ből, a Q2-ben pedig a kilencedik lett a 24 éves pilóta.

Az időmérőn Fabio Quartararo volt a leggyorsabb, a jerezi időmérő összefoglalója ide kattintva érhető el.


Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Quartararóé a pole, Marquez szendvicsben a mezőny nagy része az idei első MotoGP-időmérőt követően
Következő cikk Rins nem túl jó hírekkel szolgált a vasárnapi MotoGP-verseny előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország