Rins: Készen állunk a győzelemre a Suzukival!

megosztás
hozzászólás
Rins: Készen állunk a győzelemre a Suzukival!
2019. febr. 3. 11:13

Alex Rins elmondta, hasonlóan jó – vagy még jobb fejlődésben – reménykednek, mint amit 2018-ban produkáltak, aminek eredményeként készen állnak az első közös győzelemre a felek.

Rins a 2019-es motor leleplezése alkalmából elmondta, az a célja az új szezonban, „hogy több tapasztalatra tegyen szert, javítson a tavalyi eredményein és megpróbáljon összehozni egy győzelmet”. Felidézte, hogy „tavaly remek éve volt” a márkának a szériában, „sikerült sokat javítani a motoron, és szerinte az a cél ebben az évben, hogy elérjék a győzelmet, ami hiányzott 2018-ban”.

„Szerintem sokat fejlődtünk a Suzukival”- magyarázta. „Sok tapasztalatra tettem szert, érettebbé váltam azzal, hogy az élmenőkkel köröztem elöl, és minden ilyen helyzet révén, habár az is igaz, hogy még mindig sokat kell fejlődnöm. Végül sosem ér véget a tanulás és a fejlődés”- jegyezte meg.

Azzal, hogy egy újonc van mellette, neki jut a szerep, hogy vigye előre a csapatot, segítsen a motor fejlesztésében, de mindez nem jelent extra nyomást számára.

„Nyomás? Nem”- felelte. „Tavaly óta nagyon koncentrálok a motoromra, a GSX-RR fejlesztésére. Idén nem hagyatkozhatok arra, hogy egy tapasztalt versenyző van mellettem, de ez nem nagy probléma. Nekünk a saját dolgunkra kell koncentrálnunk, a fejlődésünkre, és próbálni kell segíteni a Suzukinak abban, hogy győztes motorral álljanak elő.”

„Az elsődleges cél, hogy egy versenyképes, futamgyőztes motort kreáljunk. Továbbra is gyűjteni kell a tapasztalatot, de úgy vélem, most már készen állunk a győzelemre”- jelentette ki.

Kifejtette, minden tekintetben dolgoztak a motoron, legyen szó a fékezésről, a kanyarokról, vagy a végsebességről, de az is fontos, hogy a csapat is sokat fejlődött az elmúlt években.

„A csapat sokat fejlődött”- erősítette meg. „A csapat is fejlődik és én is fejlődök minden egyes teszten, mindig egyre több és több tapasztalatra teszünk szert. A motor már 2017 és 2018 között is sokat fejlődött a motorteljesítmény és a váz tekintetében, és reméljük, idén hasonló lesz a kontraszt - vagy még jobb.”

Következő cikk
Szinte változatlan festéssel folytatja a Suzuki a MotoGP-ben

Előző cikk

Szinte változatlan festéssel folytatja a Suzuki a MotoGP-ben

Következő cikk

Bemutatkozott a Yamaha 2019-es motorja: YZR-M1

Bemutatkozott a Yamaha 2019-es motorja: YZR-M1

Cikk részletei:

Sorozat MotoGP
Esemény Suzuki Team, bemutató
Versenyzők Alex Rins
Csapatok Team Suzuki MotoGP