Quartararóé a pole, Marquez szendvicsben a mezőny nagy része az idei első MotoGP-időmérőt követően

A hétvége során elérkezett a pillanat, amire a kétkerekű versenyzés rajongói már tűkön ülve vártak, megrendezésre kerül az első 2020-as MotoGP verseny, méghozzá a közönség egyik kedvencének számító Jerezben.

Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A koronavírus-járvány a többi motorsport és sportszériához hasonlóan, a MotoGP küzdelmeit is kényszerpihenőre küldte. Érdekesség, hogy a két alsóbb kategóriát, a Moto2-t és a Moto3-t még meg tudták rendezni Katarban, azonban utána erre számukra sem nyílt lehetőség.

A szabályok nem változtak, két turnusban került lebonyolításra a kvalifikáció, méghozzá a szabadedzéseken elért időeredmények alapján. A Q1-ből ugyanakkor még nincs veszve minden, az első kettő helyezett ugyanis részt vehet a Q2-ben, kvázi második esélyt kap a jó rajthelyre.

Ha végignézzük a Q1-be kényszerült motorosokat, észrevehettünk kellően meglepő neveket, többek között a gyári Ducatis Danilo Petrucci; a Suzuki tavaly remekelő spanyolja, Alex Rins; a friss gyári Hondás szerződéssel a kezében motorozó Pol Espargaro; és a jelenlegi gyári Hondás Alex Marquez is az alső 12-be került.

A Q1 eredményei alapján végül Alex Rins és Pol Espargaro vívta ki magának a lehetőséget, hogy egy jobb rajthelyet érjenek el, a meglepetés azonban nem maradt el: Petrucci mindössze a 14. helyen végzett, míg Alex Marquez az utolsó előtti, 21. helyre tudta behozni a Hondát, mindössze Iker Lecuonat megelőzve.

Marc and Alex Marquez, Repsol Honda Team

Marc and Alex Marquez, Repsol Honda Team

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

Röviddel ezután kezdődött is a Q2, ami remek izgalmat hozott, hatalmas hajrával a végén. Sokáig úgy tűnt, hogy Marc Marquezé lehet a pole, amit először Marc Marquez csent el tőle egy fantasztikus köridővel, ami már pályarekordot jelentett.

Ekkor még Vinales nem tudta, hogy a jövőbeli csapattársa fogja megfosztani az első rajtkockától, mégis így történt. Fabio Quartararo ugyanis félelmetes pályarekordot ment, 1:36.705-ös körrel szerezte meg a pole-t a Petronas SRT Yamaha csapatának.

Mellőle az első sorban Vinales és Marquez fog indulni, míg a második sor elejéről a mai nap talán legnagyobb meglepetésembere, Francesco Bagnaia startol. Közvetlenül mögötte csapattársa, Jack Miller indul, a hatodik helyet pedig a jövő évi szerződéssel egyelőre nem rendelkező Cal Crutchlow végzett.

 

Hetedik helyen Pol Espargaro, nyolcadik helyen a bukó Andrea Dovizioso, míg a kilencedik helyen az időmérő végén hatalmasat bukó Alex Rins végzett. Rins esetében még további információkra kell várni, hogy mennyire súlyos a sérülés, amit a bukás közben összeszedett.

Meglepetésnek tekinthető még, hogy a sportág történetének egyik legsikeresebb versenyzőjének számító Valentino Rossi nagyon alul teljesített a csapattársához, Vinaleshez képest, ugyanis mindössze a 11. helyre kvalifikálta a gyári Yamahát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Quartararo: nehezebb az idei Yamahával menni, de hatalmas potenciál van benne
Következő cikk Rinst kórházba szállították az időmérős balesete után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország