Quartararo „tudat alatt nem kockáztatott” a misanói időmérőn

A MotoGP bajnoki éllovasa, Fabio Quartararo elmondta, hogy a Q1-es kiesése az Emilia Romagna Nagydíj kvalifikációján annak volt köszönhető, hogy a trükkös körülmények között „tudat alatt nem kockáztatott”.

Fabio Quartararo, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Miután a vizes FP3 során nem tudott bekerülni a legjobb tízbe, így Quartararónak életében másodszor kellett a Q1-ben mennie. A 13. helyen állt a francia, amikor megkezdte az utolsó körét, de már nem tudott javítani, és végül visszaesett 15.-nek, miután szabálysértést követett el sárga zászlós jelzés alatt.

Quartararo már vasárnap világbajnok lehet, ha három ponttal többet szerez, mint a pole-t megszerző Francesco Bagnaia. A Yamaha motorosa arra vezette vissza gyenge eredményét, hogy nem akart igazán kockáztatni a pálya utolsó, még kissé vizes részén.

„Csalódott voltam, de magamban tartottam. Nem mondom azt, hogy erre számítottam, mert voltak gondjaim, és nem is kockáztattam eleget a végén. Ezt viszont meg tudom érteni. Még tudat alatt sem akarok sokat rizikózni, nem fogom túlerőltetni a nedves foltokon, és ezért sem voltam annyira csalódott.”

További híreink:

„Szárazak voltak a körülmények néhány vizes folttal, mi pedig slickeken voltunk, de ezen még javítanom kell. Azt viszont elmondhatom, hogy nem kockáztattam sokat az utolsó szektorban, de ha megnézzük a pálya elejét, ott még az egyik legjobb voltam.”

„A körülmények viszont nem javultak. Csak az utolsó két szektorban buktam igazán időt, ott pedig vizes volt az aszfalt kicsikét, tehát nem aggódom emiatt.” Amikor az Autosport megkérdezte tőle, hogy a mostani volt-e az első látható példája annak, hogy már a bajnokságra gondol, ő így felelt: „Igen, természetesen így volt.”

„Tisztázzuk viszont, hogy mindent megpróbáltam a harmadik edzésen, hogy egyből a Q2-be jussak, és nem is voltam messze tőle, talán három tizedre vagy ilyesmi, és masszívat léptünk előre az esőben. Most viszont pont olyanok voltak a körülmények, amilyeneket utálok, de én mindent beleadtam, és a 13. hely volt a maximum a Q1-ben.”

 „Majd meglátjuk, melyik gumikat kéne használni a futamra, mert most a lágy elsőt és lágy hátsót kellett, ezeket pedig nem szeretem. Ilyen viszonyok mellett azonban erre volt szükség. Holnap tehát eltérő abroncsokkal indulunk majd.”

Ricciardo végre kipróbálhatta Dale Earnhardt autóját

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez „minden magabiztosságot elveszített” a „szerencsés” misanói Q2-es mentése után
Következő cikk DRÁMA: Bagnaia az élről bukott, Quartararo egy 4. hellyel a MotoGP 2021-es világbajnoka!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország