Quartararo szerint „óriási felelősség” Rossi helyén versenyezni

A MotoGP bajnoki éllovasa, Fabio Quartararo úgy gondolja, hogy hatalmas felelősséggel jár Valentino Rossi helyén versenyezni a Yamahánál, mivel az elvárások is óriásiak vele szemben.

Race winner Fabio Quartararo, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Fabio Quartararo 2019-ben mutatkozott be a MotoGP-ben, ahol rögtön az első évében hét dobogós helyezéssel és hat rajtelsőséggel vétette magát észre, aminek köszönhetően a Yamaha gyári csapata szerződést kínált neki.

Az aláírt kontraktus egyben azt is jelentette, hogy Valentino Rossi 15 éves pályafutása véget ér az alakulatnál, ezzel pedig az olasz rekorder életének meghatározó fejezete végére került pont – ellenben a karrierje tovább folytatódott, hiszen Quartararo helyét vette át a Petronas SRT-ben.

Úgy tűnik, hogy a váltással egyértelműen a francia versenyző járt jobban, hiszen a bajnokságot kilenc futamot követően 34 ponttal vezeti, ráadásul négy győzelmet szerzett ez idő alatt, ami megsüvegelendő teljesítmény a Yamaha-versenyző részéről. Quartararo azonban elismerte, hogy eleinte nehezen birkózott meg a nyomással, amit Rossi öröksége okozott.

„Igen, úgy hiszem, hogy a nyomás egy idő után normálissá vált” – kezdte Quartaro. „Azt hiszem, hogy egész életem során volt rajtam nyomás, és most már úgy kezelem, mint valami normális dolgot. Szóval mondjuk azt, hogy hozzászoktam.”

Még több F1 hír:

„Biztosan eljön egy olyan pillanat, amikor ez sokkal nagyobb, ha egy versenyen kell a világbajnoki címért küzdened, de jelenleg ugyanazt a nyomást érzem, és ez normális. De a felelősség hatalmas. Átvenni Valentino helyét, szóval mindenki azt várta tőlem, hogy nagyszerű eredményeket szállítok majd.”

„De ott vagyok, és azt hiszem, hogy nagyszerű munkát végzek, és úgy érzem, hogy a csapat nemcsak miattam boldog, hanem az egész csapatom miatt, ahogy mi dolgozunk, az atmoszféra miatt az alakulatnál, beleértve a szerelőket is, szóval ez remek.”

Gasly odaszúrt Markónak: Vannak érdeklődőim más csapatoktól!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Quartararónak „állatként” kell vezetnie a 2021-es Yamahát
Következő cikk A 2020-as MotoGP-világbajnok Mir szerint a Suzuki „nem elég” a bajnoki küzdelemhez

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország