Quartararo szerint „nem helyes”, amit idén a MotoGP csinált

Fabio Quartararo, a Yamaha motorosa nemtetszését fejezte ki a MotoGP jelenlegi lebonyolítása kapcsán, mivel szerinte „nem helyes”, hogy minden hétvégén rendeznek sprintfutamot.

Fabio Quartararo, Yamaha Factory Racing

A Forma–1 után szabadon, mondhatnánk, a MotoGP viszont sokkal magasabbra helyezte a lécet. Miközben a száguldó cirkuszban idén csak hat sprinthétvége volt (és jövőre is annyi lesz), addig a motorosoknál rögtön, már a bevezetés évében minden helyszínen rendeztek egy rövidebb viadalt. Ezzel természetesen az volt a céljuk, hogy a helyszínen és a TV-k előtt ülő rajongók is több izgalmat lássanak szombatonként.

Ennek pedig látszólag meg is lett az eredménye, hiszen a 20 idei futamból 15 esetében javult a szombati látogatottság. Ezzel párhuzamosan viszont meg kell jegyezni, hogy idén egyetlen verseny sem zajlott le úgy, hogy a teljes 2023-as mezőny rajthoz tudott volna állni, hiszen mindig voltak sérültek, és ezért sokan a megnövekedett futamszámot okolták.

„Ez nem véletlen egybeesés, ez egy komoly probléma. Már alapvetően veszélyes sportágról beszélünk, de motorosként biztosan állíthatom, hogy a sprintek során sokkal jobban elfáradsz, mint a nagydíjak alkalmával. A motorok egyre fizikálisabbak, és nem hinném, hogy minden helyszínen szükségünk lenne a sprintre” – mondta Quartararo.

„Nem gondolnám, hogy a folytatásban ez lenne a helyes irány. Persze nem én vagyok a szervező, és nem tudom, mit gondol erről a többi pilóta. Ez az út szerintem viszont nem helyes. Hogy 42 vagy 44 verseny van egy évben, az már nem igazán változtat semmin. Szomorú viszont látni, hogy az eredeti mezőny egy versenyen sem tudott elindulni.”

Jövőre eközben még rosszabb lehet a helyzet, hiszen akkor már 22 hétvégét rendeznek majd a MotoGP-ben Aragónia visszatérésével és Kazahsztán várható debütálásával. Ez tehát azt jelenti, hogy 44 futamot kell majd teljesítenie a versenyzőknek, ami valóban komoly kihívásnak ígérkezik.

Az apriliás Aleix Espargaro szerint a mezőny nagy része inkább amellett van, hogy csökkenteni kéne a sprintek számát, de közben azt is megérti, hogy a Dorna Sports növelni szeretné a széria a népszerűségét, így „jelenleg senki sem rendelkezik a megfelelő válasszal” erre a problémára.

Jorge Martin a gyári Ducatinál? A szakember szerint megérdemelné a spanyol, de van egy bökkenő.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ducati szerint Martin megérdemli az előléptetést a gyári csapathoz, de…
Következő cikk A Hondánál tisztában vannak vele, hogy "felejthető" évük volt

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország