Quartararo nem gondol egyelőre Vinales legyőzésére

Fabio Quartararo bevallotta, hogy „nem igazán gondol” arra, hogy megverje a jövőbeli csapattársát, Maverick Vinalest a 2020-as MotoGP-szezonban, még mielőtt jövőre fellépne a gyári Yamahához.

Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Quartararo csatlakozni fog Vinaleshez a gyári Yamaha-csapatnál a következő évben, miután mindkettőjük aláírt egy két évre szóló szerződést a japán márkával idén januárban.

Hiába sikerült remekül az újonc idénye a Petronas Yamahánál 2019-ben és szerzett hét dobogót, Quartararo mégsem tudott futamot nyerni, míg Vinales kétszer is diadalmaskodott és három hellyel jobban zárt a bajnokságban is.

A francia azóta viszont már háromszor is nyerni tudott idén, és nyolc ponttal vezet a bajnokságban, míg Vinales mindössze eddig egyszer tudta őt megverni a pályán, amikor megnyerte az Emilia Romagna Nagydíjat.

Még több hír:

A Motorsport.com-nak adott exkluzív interjú során Quartararo elmondta, hogy nem „fókuszál teljesen” arra, hogy hol tart Vinaleshez képest, és úgy véli, hogy a Yamaha magabiztos az ő potenciálját illetően.

„Nem, most nem igazán gondolok erre” – válaszolta arra a kérdésre, hogy Vinales megverése fontos-e számára még mielőtt csapattársak lennének. „A szezon elején ő azt mondta, hogy nagyon fontos, hogy ki lesz majd a legjobb yamahás, de én csak a saját munkámat végzem.”

„Nem csak a Yamaha van a paddockban: ott van a Ducati, a Suzuki, a KTM, az Aprilia. Szóval a legjobbadat kell hoznod és mindenki előtt kell végezned. Én nem kizárólag Maverickre koncentrálok.”

„A Yamaha azért választott engem, mert jól megyek a motorjukkal, és tudják, hogy megvan bennem a potenciál, hogy legelöl harcolhassak.”

Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT

Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

A múlt hétvégi Katalán Nagydíjon aratott győzelme előtt Quartararo elég kemény öt versenyt tudhatott maga mögött Brno és a második misanói futam között. Mindössze csak 33 pontot szerzett ezen időszak alatt, hiába nyerte meg a szezon első két viadalát még Jerezben.

A motoros a múlt hónapban elmondta, hogy „kezd hozzászokni”, hogy a Yamaha problémáival együtt kell mennie, amelyek elvileg abból erednek, hogy a japánok megtiltották neki egy elektronikai beállítás használatát a Jerezben tapasztalt motorgondok után. Úgy érzi, hogy a Moto3-ban és a Moto2-ben eltöltött nehezebb évek segítettek neki a túllendülésben.

„A Moto2-ben és a Moto3-ban eltöltött időm nagyon nehéz volt, de tanultam belőle. 2016-ban és 2017-ben az évem 90 százaléka negatív volt, de 10 százaléka pozitív maradt. Szóval sokat tanultam ezen élményekből.”

„Tehát úgy vélem, hogy ez segít nekem jelenleg, amikor tudom, hogy gyorsabb is lehetnék, de ők azt mondják, hogy nem használhatom ezt vagy azt” – zárta gondolatát a bajnoki éllovas motoros.

Egy elképesztően sportszerűtlen jelenet zajlott le a gokart világbajnokság egyik olasz futamán.


A Honda MotoGP 2020-as bemutatója

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Espargaro biztos abban, hogy a Hondánál meg tudja ismételni a KTM-es sikereit
Következő cikk Lorenzo: a Yamaha nem „veszteget” el engem a kevés MotoGP-teszttel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország