Jelentés az időmérőről

Quartararo megállíthatlan szombatonként – zsinórban a negyedik pole-ját szerezte!

Nemrég ért véget a motorosok királykategóriájának kvalifikációja Mugellóban, és az izgalmakra most sem lehetett panasz. Az azonban egy percig sem volt kérdés, hogy kié lesz a pole pozíció. Fabio Quartararo új pályacsúccsal bizonyította ismét, hogy az időmérőkön nem lehet őt legyőzni. Mögötte Bagnaia és Zarco végzett. Vinales elszúrta, Rossinak pedig esélye sem volt.

Polesitter Fabio Quartararo, Yamaha Factory Racing

Polesitter Fabio Quartararo, Yamaha Factory Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

A nagyjából félórás csúszással megkezdett időmérő Q1-ében 15 percük volt a motorosoknak, hogy eldöntsék, melyik két pilóta jut tovább a második szakaszba. Marc Marquez, Maverick Vinales és a hazai pályán talán utoljára versenyző Valentino Rossi is azok között volt, akiknek meg kellett küzdeni a Q2-ért.

A legelső gyorsköröket követően még Michele Pirro állt az élen, de nagyon gyorsan változott az állás. Takaaki Nakagami vezette már például a sort, amikor a motorosok visszatértek a bokszba az első rohamot követően, hogy utána felkészüljenek a második menetekre.

Öt perccel a Q1 vége előtt aztán mindenki kijött ismét, de több kisebb vita is kialakult a pályán, mert mindenki a másik szélárnyékát kereste a hosszú célegyenes miatt, és senki nem akart elsőnek nekiindulni.

További híreink:

A legvégén aztán Marqueznek és Aleix Espargarónak sikerült a továbbjutás. A hondás versenyző 1:45,924-et futott. Aki azonban nagyon csalódott lehet, az Vinales, hiszen a harmadik helyen esett ki a Q1-ben. Egy ideig úgy tűnt, hogy még javíthat, de az utolsó kanyarban nagyon elfékezte magát, ezzel pedig elúszott az esélye.

A Yamaha-garázsban mindenki csak fogta a fejét a hiba láttán, ami érthető is volt, hiszen talán tényleg meglehetett volna neki a Q2. Akinek azonban esélye sem volt ilyesmire, az Rossi volt a Petronas SRT-vel. Az olasz legenda egész hétvégén gyengén teljesített, és most is csak a kilencedik helyre volt elég az ideje, amely összességében a 19. rajtpozíciót jelenti.

Az első kisebb dráma után pedig következett a mindent eldöntő szakasza a kvalifikációnak. Előzetesen Fabio Quartararót és a Ducatikat lehetett esélyesnek mondani. A francia yamahás megnyerte a negyedik edzést közvetlenül az időmérő előtt, ami azt mutatta, hogy megvan a tempója.

 

Miközben mindenki kihajtott a pitből, Marquez sokáig a garázsban ült még, és úgy tűnt, mintha a karját is fájlalta volna. A Q2 felét követően már megvoltak a legelső gyorskörök, és Quartararo futotta meg a legjobb időt, ráadásul ő egyedül tette ezt, mivel nem volt benne a többiek szélárnyékot hajszoló vonatában.

Ez is mutatta, hogy mennyire gyors a bajnoki éllovas, akit a legvégén sem lehetett megállítani. A második próbálkozása még elképesztőbben sikerült, és az 1:45,187-es ideje új pályacsúcsot is jelent Mugellóban. Ezzel pedig ismét ő szerezte meg az első rajtkockát, egymás után már negyedjére.

Másodiknak a végén Bagnaia jött be a gyári Ducatival, a harmadik helyet pedig némi meglepetésre talán, de Johann Zarco szerezte meg. A negyedik Aleix Espargaro lett az Apriliával, ötödiknek pedig az előző futamot megnyerő Jack Miller jött be. 

Holnap mindenképpen izgalmas versenyre van kilátás. A felállás most is hasonló lesz, mint a korábbi nagydíjakon. Quartararo az élről próbálja majd meg megakadályozni, hogy a Ducatik elvegyék tőle a dicsőséget.

Íme a Q2 végeredménye:

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 France Fabio Quartararo 7 1'45.187     179.508
2 Italy Francesco Bagnaia 7 1'45.417 0.230 0.230 179.117
3 France Johann Zarco 7 1'45.432 0.245 0.015 179.091
4 Spain Aleix Espargaro 7 1'45.538 0.351 0.106 178.911
5 Australia Jack Miller 7 1'45.598 0.411 0.060 178.810
6 South Africa Brad Binder 8 1'45.743 0.556 0.145 178.565
7 Portugal Miguel Oliveira 8 1'45.745 0.558 0.002 178.561
8 Spain Alex Rins 6 1'45.996 0.809 0.251 178.138
9 Spain Joan Mir 8 1'46.076 0.889 0.080 178.004
10 Italy Franco Morbidelli 7 1'46.084 0.897 0.008 177.991
11 Spain Marc Marquez 4 1'46.125 0.938 0.041 177.922
12 Spain Pol Espargaro 7 1'46.393 1.206 0.268 177.474

Marquez még továbbra sem érzi magát 100 százalékos állapotban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bemutatta a különleges sisakfestését Rossi (képek)
Következő cikk Bagnaia az élről bukott, Quartararo nyert az eseménydús Olasz Nagydíjon – Marquez ismét elesett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország