Quartararo fejlődést vár a Yamahától új szerződésének aláírása előtt

Az idei év világbajnoka, Fabio Quartararo elmondta, hogy addig nem fog új szerződést aláírni a Yamahával, míg nem lát kézzel fogható előrelépést a 2022-es motor esetében, mivel többet várt a jerezi teszttől.

Quartararo fejlődést vár a Yamahától új szerződésének aláírása előtt

Az első 2022-es előszezoni teszt múlt hét csütörtökön vette kezdetét Jerezben, Quartararo pedig a kilencedik leggyorsabb volt, és hét tizeddel maradt el a legjobb időtől. Ezek után nem is nyilatkozott valami lelkesen, mert érzése szerint a motor ugyanolyan volt, mint az a prototípus, amelyet még szeptemberben próbált ki Misanóban.

A Yamaha azonban szeretné megtartani friss világbajnokát 2023-ra is, de a francia motoros egyértelművé tette, hogy addig biztosan nem fog aláírni semmit velük, míg nem látja, mivel rukkolnak elő a japánok a sepangi teszten jövő februárban.

Amikor megkérdezték őt a 2023-as szerződésről, Quartararo így felelt: „Nem, ez még túl korai lenne. Malajzia előtt semmiképp nem akarok aláírni, mert látni akarom a motor evolúcióját. Szerintem ez normális. Az nem lenne helyes, hogy úgy kötök szerződést 2023-ra, hogy még 2022 el sem kezdődött.”

További híreink:

„Még várok egy kicsit a fejleményekre, különösen az új masina fejlődésére. Nagyon fontos dolgokat kérek. Ha ezeket nem tudják felmutatni… Ha azonban legalább próbálkoznak, és vannak apró előrelépések, az már jó. Amennyiben viszont teljesen másik irányba mennek, akkor az befolyásolhatja a jövőmet a Yamahával” – mondta határozottan a világbajnok.

Az első számú változás, amelyet látni szeretne a jövő évi motortól, az a több erő lenne, mivel a Yamaha átlagban olyan nyolc km/h-val volt lemaradva a Ducatitól ebben az évben. Az Autosport meg is kérdezte tőle, hogy milyennek érezte a motort az első jerezi tesztnapot követően.

„Hát egy elég hasonló motort próbáltunk már Misanóban is. Igazából ez lényegében ugyanaz a motor volt. Néhány újdonság azért előkerült, például egy új lengőkar, pár elektronikai megoldás, és az egykerekezést gátló rendszer. Ettől függetlenül nagyon hasonló volt a motor a misanói teszthez.”

„Több munkára van szükség, hogy érezni lehessen a fejlődést. Ez persze még csak az első lépés, és ennél többen reménykedünk Sepangra” – zárta mondandóját Quartararo, aki ezzel azért feladta a leckét csapatának, akik azt kockáztathatják, hogy elveszítik őt, ha nem tudnak javulni.

Quartararo előre aggódik 2022 miatt

megosztás
hozzászólás
Quartararo már most aggódik a Ducatik miatt
Előző cikk

Quartararo már most aggódik a Ducatik miatt

Következő cikk

2027-től a MotoGP is átáll teljesen fenntartható üzemanyagokra

2027-től a MotoGP is átáll teljesen fenntartható üzemanyagokra
Hozzászólások betöltése