Quartararo: Egy buta, újonc hibát követtem el, Espargarónak kellett volna nyernie
A MotoGP tabelláját vezető Fabio Quartararo a Holland Nagydíjon történt dupla bukását és kiesését „nagyon h*lye újonc hibának" nevezte a futam után.

Fabio Quartararo a második helyért küzdött az Aprilia versenyzőjével, Aleix Espargaróval, amikor a verseny ötödik körében a spanyol megelőzése közben elvesztette a motor irányítását az 5-ös kanyarban. A Yamaha pilótája az utolsó helyre állt vissza a sérült motorral, míg Espargaro 8,1 másodpercet vesztett, miközben a kavicságyon keresztül tudott csak visszatérni a pályára, mielőtt az utolsó kör egy utolsó kanyarjában Brad Binder és Jack Miller megelőzésével megszerezte a negyedik helyet.
Quartararo a kilencedik körben a bokszba hajtott, hogy feladja a futamot, de a csapat visszaküldte a pályára, majd három körrel később ismét balesetet szenvedett, amikor az 5-ös kanyarból kiérve elesett. A világbajnoknak ez volt az első kiesése a 2020-as valenciai futam óta, és a nyári szünetre 34-ről 21-re csökkent a pontelőnye.
A futam után a Canal+-nak nyilatkozva Quartararo „ostoba hibának" nevezte a bukását, és azt mondta, azért ment vissza a pályára, mert a csapata azt mondta neki, hogy ha esetleg esne az eső, és motorcserére lenne szükség, akkor újra lenne esélye.
„Újonc hibát követtem el, már az elején túl sokat akartam. Az ilyen hibákból tanulsz a jövőre nézve, de ez egy nagyon buta hiba volt. Nagyon jó tempót diktálhattunk volna, és harcolhattunk volna a győzelemért. Folytatni akartam és megpróbálni pontokat szerezni, de láttam, hogy a motorral gond van” – mondta Quartararo.
„Megálltam, a csapat azt mondta, hogy eső esetén lenne esély, de láttam, hogy valami nem stimmel. Megpróbáltam, de nem tudom, ki kell elemeznünk a bukást, de kicsit hirtelen elvesztettem a hátsó kerék tapadását, szóval majd meglátjuk, mit mondanak."
Quartararo, aki a verseny után elment bocsánatot kérni Espargarótól, azt is elmondta, hogy az Aprilia versenyzőjének győznie kellett volna, tekintve a tempóját.
Íme a 2022-es Kanadai Nagydíj képes összefoglalója:
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.