Quartararo csalódott a Yamahában: ez a motor sem gyorsabb, mint a tavalyi
A MotoGP 2021-es világbajnoka, Fabio Quartararo csalódottan vette tudomásul, hogy a Yamaha 2023-as prototípusa ismét nem hozta meg az általa várt előrelépést az egyenesekben.
Fabio Quartararo egyetlen dolgot kér évek óta a Yamahától: több erőt, mivel a Ducatik erejére egyáltalán nem tud válaszolni az egyenesekben. A 2022-es szezonban a Suzuki bebizonyította, hogy lehet olyan sor 4-es motort is készíteni, amely tartja a lépést a V4-es erőforrásokkal, de ez egyelőre az európai márkáknál a koronavírus-járvány óta jóval lassabban fejlesztő Yamahánál nem jött össze.
Quartararo különösen azután volt csalódott a valenciai tesztnap után, hogy Cal Crutchlow már Motegiben és Jerezben is kipróbálta azt, és akkor a méréseik szerint több lóerőt adott le, ezeket az eredményeket azonban ő nem tudta reprodukálni.
„Meglepődtem, mert ennek az erőforrásnak erősebbnek kellett volna lennie annál, amit Misanóban és Barcelonában teszteltünk, de mégis ugyanolyan teljesítményt adott le, mint két napja, különösen az időmérős szimulációk alatt.”
„Azonos sebességeket értem el, szóval meg kell vizsgálnunk, hogy pontosan mi történt. Egyelőre semmi különbség nem volt. Amikor Cal próbálta ki ezt a motort Jerezben, egyértelműen gyorsabb volt. Most azonban ugyanolyan végsebességet értem el, mint a szezon alatt.”
Quartararo 327,4 km/h-s sebességet ért el a valenciai pályán, 8-cal kevesebbet, mint az újonnan megkoronázott világbajnok Pecco Bagnaia a 335,4 km/h-jával. Franco Morbidelli még lassabb volt, ő csak 325,8 km/h-ig tudta kihúzni az M1-et.
„Nem így akartam lezárni ezt az évet, de valami elromlott. Misanóban és Barcelonában is úgy éreztük, fejlődtünk, erre most semmi. Valami biztosan nem volt jó, mert Franco is csak a táblázat alján volt. Az élen pedig nagy a többiek előnye.”
A Yamaha többi fejlesztésétől sem volt elájulva Quartararo, miután elmondása szerint az átalakított karosszéria „gyakorlatilag ugyanolyan”, mint a 2022-es változat. Egyedül a Ducati által forradalmasított „Sztegoszaurusz” hátsó szárny jelentette különbséget érezte, de szerinte „az adatok elemzése nélkül” nem tudja megmondani, hogy az pozitív vagy negatív hatással volt-e a motor teljesítményére.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.