Quartararo azért népszerű, mert „nem keres ellenségeket”

A Yamaha csapatfőnöke, Lin Jarvis elmondta, hogy a MotoGP idei bajnoka, Fabio Quartararo azért is olyan népszerű a riválisai körében, mert „nem keres ellenségeket” magának versenyzés közben.

Quartararo azért népszerű, mert „nem keres ellenségeket”

Quartararo lett az első yamahás világbajnok Jorge Lorenzo 2015-ös sikere óta, amikor a francia pilóta már két versennyel a szezon vége előtt bebiztosította magának a győzelmet. Idén öt viadalt nyert, és Valentino Rossit váltotta a gyári istállónál.

Quartararo pedig nemcsak a szurkolók körében örvend nagy elismerésnek, de a mezőny többi tagja is sokat méltatta őt. A Motorsport.es-nek nyilatkozva Jarvis arról beszélt, hogy Quartararo személyisége az ő egyik nagy erőssége, és neki nem kell ellenségeket keresnie csak azért, hogy motivált maradjon.

„Remek fickó, és gyorsan is tud motorozni, agresszív, amikor szükség van rá, és előz, amikor kell. Sok pozitivitást hoz a csapathoz. Vannak olyanok, akiknek kell egy ellenség, hogy mindent kihozzanak magukból, hogy megsemmisítsék őket, de Fabio nem ilyen. Ő inkább csak riválisokat keres, akik ellen megmutathatja tudását. Ezért is ilyen népszerű a többiek körében.”

További híreink:

Jarvis még hozzátette, hogy az ide bajnok személyisége az egész MotoGP számára is pozitív, és megjegyezte, hogy a francia az a bajnok, akivel a legkönnyebben tudott együtt dolgozni. „Jó a MotoGP-nek, hogy ilyen világbajnoka van. Nem könnyű ilyet találni. Ha ezt fent tudjuk tartani, akkor a Rossi utáni időszakban sem lesz gond.”

„A karrierem során dolgoztam már olyanokkal, akik mellett könnyű volt az élet, míg másokat sokkal nehezebb volt kezelni. A helyzet az, hogy akik jó emberek, általában nem nyernek. Ebből szempontból viszont Fabio az, akivel a legkönnyebb dolgom volt.”

Hogy mi lesz Quartararo jövője, az még kérdéses. 2022-ben még biztosan marad a Yamahánál, de a csalódást keltően sikerült jerezi teszten a francia elmondta, hogy addig nem fog semmit aláírni 2023-ra, amíg nem tapasztal érzékelhető fejlődést a motoron.

Az FIA új elnöke nem fog kegyelmezni Hamiltonnak

megosztás
hozzászólás
Quartararo a Honda 2023-as kívánságlistáján
Előző cikk

Quartararo a Honda 2023-as kívánságlistáján

Következő cikk

Stoner nehezebben vezethető motorokat akar látni a MotoGP-ben

Stoner nehezebben vezethető motorokat akar látni a MotoGP-ben
Hozzászólások betöltése