Quartararo: a Yamaha 2023-as erőforrása „komoly előrelépés”

A MotoGP regnáló világbajnoka, Fabio Quartararo elmondta, hogy a Yamaha első 2023-as prototípus erőforrása hozza azt a várva várt „komoly előrelépést”, melyre jó ideje fáj már a foga.

Fabio Quartararo, Yamaha Factory Racing

Quartararo már hosszú hónapok óta hangoztatja, hogy a Yamaha nem fejlesztett eleget idénre a motorján, és ennek köszönhetően ők a leglassabbak az egyenes szakaszokon. A japánok azonban a következő évhez másmilyen megközelítésben viszonyulnak, és tanácsadóként csatlakozott hozzájuk a korábbi F1-es motormérnök, Luca Marmorini is.

A Yamaha a San Marinói-i Nagydíjat követő kétnapos teszten vetette be először élesben a 2023-ra szánt erőforrását, és a végsebességi adatok azt mutatják, hogy valóban sikerült komoly fejlődést elérni, hiszen tempójuk azonos volt Maverick Vinales Apriliájával, és csak pár km/h-val voltak lemaradva Jorge Martin Ducatijától.

További híreink:

Quartararo ugyan elismerte, hogy a legnagyobb végsebességét szélárnyékban érte el, de az átlagtempó így is meggyőzte őt. „Örülök, hogy sikerült megerősíteni, hogy az erőforrás komoly előrelépést jelent.”

„Ma délelőtt sikerült egy jót szélárnyékoznom Franco [Morbidelli] mögött, és a csúcssebesség igazán erős volt. Tényleg boldog vagyok, dolgoztunk az elektronikán is kicsit, mert az erőforrás karaktere kissé eltér az előzőtől.”

„Elégedett vagyok a prototípus első tesztjével, mert kiváló tempót futottam, és jónak tűnik minden. 298-at mentem szélárnyékban, de az átlag is erősnek bizonyult. Emellett a szélirány is változott. Megnézve a többieket, jó látni, hogy a végsebességünk javult az idei évhez viszonyítva.”

 

A francia végül még arról beszélt, hogy a Yamaha továbbra is szeretne dolgozni az erőforráson, de nem tudja, hogy ennél sokkal többet ki tudnak-e még hozni belőle, mindenesetre az új motor karaktere nem igazán változott.

„Nem fogom azt mondani, hogy nem, ha még van tér a fejlődésre. Az viszont biztató, hogy még csak szeptember van, és van még néhány hónapunk az előszezoni tesztek kezdetéig. Még lesznek tesztjeink, ahol további tempót találhatunk.”

„A karaktere változott némileg, de nem vagyok elveszve. A kigyorsítások első szakaszán persze még dolgoznunk kell. A motor most még kicsit lomha, nem annyira agresszív, szóval ezen dolgoztunk ma délelőtt. Délután pedig aerodinamikai teszteket fogunk végezni, és dolgozunk a beállításokon” – mondta még szerdán Quartararo.

Ricciardo újra csodát művelne Olaszországban

megosztás
hozzászólás

Bezzecchi meggyőzte a VR46-ot, jövőre is marad a csapatnál

MotoGP: Visszatérhet-e a mezőnybe Marc Marquez Aragónban?

Feliratkozás