Quartararo 2021-ben „kevesebb érzelmet” akar kimutatni magán

A MotoGP egyik legnagyobb tehetsége, Fabio Quartararo egy pszichológus segítségével dolgozna azon, hogy mentálisan erősebb legyen jövőre, amikor bemutatkozik a Yamaha gyári csapatánál.

Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Fabio Quartararo bombaformában kezdte a 2020-as szezont a Petronas Yamahával, és rögtön 2 futamgyőzelmet is szerzett Jerezben, azonban az év végére visszacsúszott a 8. helyre az egyéni bajnokságban, míg csapattársa, Franco Morbidelli a második helyen végzett.

A francia pilóta a 2020-as tapasztalataira alapozva erősebben térne vissza 2021-ben, amikor már a gyári Yamaha pilótája lesz, Valentino Rossit váltva, ennek érdekében pedig ismét pszichológushoz fordul, akik elmondása szerint eddig is sokat segítettek neki.

„Sokat segítettem nekem az érzelmeimmel kapcsolatban, mert olyan ember vagyok, aki kicsit túlságosan is sokat mutat meg magából” – idézte Quartararót a Motorsport-Total.com

„Könnyen túlságosan érzékennyé válok. Az egyik célom 2021-re az lesz, hogy kicsit kevesebbet mutassak, mind a jó, mind a rossz oldalamból. Jobban kell koncentrálnom, és ami még fontosabb, pontosabb visszajelzéseket kell adnom a mérnökeimnek.”

Még több F1 hír:

„Amikor a motor megfelelően működött, túl izgatott voltam, és csak azért mondtam dolgokat, hogy mondjak valamit. Nem kommunikáltam megfelelően, és ez nagyon fontos lesz jövőre. Ezen keményen fogok dolgozni a pszichológusommal.”

A fizikai felkészülést azonban idén sem viszi túlzásba, és elsősorban a kardióra fog építeni most is, árulta el:

„Gyakran megyek futni, mert ez sokat segít a motoron is. Néha úgy érzem, hogy kimerülök a motoron. Egyáltalán nem motorozok, de heti 60-100 kilométert futok. Nem edzek súlyokkal sem, mert nagyon könnyen építem az izmot.”

„Fizikailag nagyon jól éreztem magamat idén is, és erre alapozva építkezek 2021-re.”

Bottas Perezről: a verseny még keményebb lesz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Marquezt kiengedték a kórházból, de fél évet is kihagyhat
Következő cikk Briatore: Rossinak vissza kéne vonulnia

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország