MotoGP Valenciai Nagydíj

Pitbull a MotoGP-ben? – igen, jól hallottátok

A The Race nemrég úgy értesült, hogy a NASCAR-ban tevékenykedő Trackhouse Racing, melynek egyik résztulajdonosa a kubai származású rapper, Pitbull, mentheti meg az Aprilia szatellitcsapatát a 2024-es szezonra.

Lorenzo Savadori, RNF MotoGP Racing

Az RNF már elég régóta vergődik a MotoGP-ben, a csapatvezetőjük, Razlan Razali pedig szombaton jelentette be, hogy távozik az istálló éléről. A Trackhouse ezek után állítólag jelenleg már arról tárgyal a Dornával, hogy átvennék az RNF helyét a rajtrácson.

Az RNF problémái már a hét korábbi szakaszában felütötték a fejüket, és az istálló román társtulajdonosához, a CryptoDatához van közük, akiknek Razali 2022 végén eladta a csapat 60 százalékát. A CryptoData eredetileg Razali nélkül akarta továbbvinni az alakulat működtetését, de közben nézeteltérésük akadt a Dornával.

A Trackhouse Racing egyébként 2021-ben alakult meg a korábbi pilóta, Justin Marks és Pitbull közreműködésével, aki az istálló társtulajdonosa is lett. Azóta pedig néhány győzelmet is be tudtak zsebelni már a Cup Seriesben, miközben ott van a Project91 névre hallgató kezdeményezésük is.

Ennek keretében különböző vendégszereplőket, általában nagy sztárokat ültetnek be az autójukba egy-egy futam erejéig. Így versenyezhetett például a NASCAR-ban Kimi Räikkönen vagy az ausztrál Supercars bajnoka, Shane van Gisbergen is, aki rögtön meg is tudta nyerni bemutatkozó versenyét a szériában.

Ez a megállapodás azonban még közel sincs lezárva, a Dorna azonban mindenképpen örülne az amerikaiak érkezésének, hiszen szeretnék fellendíteni a MotoGP iránti tengerentúli érdeklődést. Az Aprilia eközben megtartja az RNF motorjait, valamint Miguel Oliveira és Raul Fernandez szerződését, így az átállási folyamat papíron nem lenne túl bonyolult.

Az Aprilia főnöke, Massimo Rivola a valenciai hétvége során is gőzerővel dolgozik ezen, egyeztet a Trackhouse képviselőivel, hogy minél hamarabb megtörténhessen az üzlet. Amennyiben pedig sor kerül rá, akkor úgy tudni, hogy az extra forrásoknak köszönhetően jövőre akár ők is 2024-es Apriliákkal versenyezhetnének, nem pedig egyéves motorokkal.

Mindezektől függetlenül azért bőven vannak még megválaszolásra váró kérdések az alakulat körül, ami azt jelenti, hogy a következő napokban vagy hetekben több új információ és bejelentés is érkezhet még. Egy viszont biztos: az RNF a jelenlegi formájában nem fog tovább működni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vinales-pole a valenciai időmérőn, Bagnaia nagy lépést tett a cím felé!
Következő cikk Martin nyerte a sprintet, vasárnap dől el a MotoGP bajnoki címének sorsa!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország