Hivatalos: Petrucci marad a Ducatinál

Danilo Petrucci bejelentése szerint jövőre is Andrea Dovizioso csapattársa lesz a Ducatinál, a gyári csapatot elkápráztatta az olasz motoros az utóbbi futamokon mutatott teljesítményével.

Danilo Petrucci, Ducati Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A MotoGP-idény kezdetén Danilo Petrucci volt az egyedüli versenyző, aki gyári csapatnál szerepelve csak az idei évre rendelkezett szerződéssel. Az olasz versenyző kicsit bizonytalanul kezdte az idényt, ám az utóbbi versenyeken meggyőzte a Ducatit. A Francia GP-n harmadik lett, majd hazai pályán hatalmas sikert aratott az olasz motorgyártónak győzelmével, végül a Katalán Nagydíjon is dobogón állhatott. Legutóbb pedig bizonyította, hogy számíthat rá a csapat, amikor előzékeny volt csapattársával, a világbajnoki címért küzdő Andrea Doviziosóval.

"Nagyon boldog vagyok a folytatással, hogy egy újabb évet tölthetek a Ducatinál. Ez volt a célom azóta, hogy az új fejezet elkezdődött az életemben, mert azonnal tökéletesen működött a kémia a csapattal. Az első felében a szezonnak folyamatosan sikerült növelni a csapat versenyképességét, elérve két dobogót és egy felejthetetlen győzelmet. Az pedig, hogy még a nyári szünet előtt sikerült megállapodni a folytatásról, külön öröm, és nyugodtságot biztosít a jövőre nézve" - mondta Petrucci, aki hét éven át versenyzett partneristállónál, mire lehetőséget kapott egy gyári alakulattól.

Még több hír:

A Ducati igazgatója, Gigi Dall'Igna elégedetten értékelte a folytatásról szóló megállapodást.

"Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megállapodni Petruccival, és így a munka jövőre is folytatódhat. Danilo igazi profizmust bizonyított, na és persze tehetséget, és hiszem, hogy a kvalitása most már mindenki számára világos, az idén elért sikerei, különösen a fantasztikus mugellói fényében" - jelentette ki a Ducati igazgatója. Korábban a pozícióért még Jack Miller volt versenyben, aki jobban is kezdte az idényt a Ducati partnerével, ám az utóbbi időben Petrucci teljesítménye minden kétséget kizárt a szerződéshosszabbítás kapcsán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez mindenkit azzal nyugtat, hogy ő is bukhat
Következő cikk A legendás előd szerint Rossi már nem olyan jó, mint a riválisok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország