Pedrosa versenyezhet Austinban

A Honda versenyzője, Dani Pedrosa, aki az Argentin Nagydíjon megsérült, a hétvégén Austinban versenyezhet.

Pedrosát múlt héten megműtötték, hiszen a jobb csuklója megrepedt az Argentin Nagydíj első körében elszenvedett kiesése miatt.

Honda tesztversenyzője, Stefan Brandl helyettesítette volna a spanyolt Amerikában, de a csapat mégis bejelentette, hogy állandó versenyzőjük elutazik Austinba. 

Pedrosa már az orvosi vizsgálatokon is átment, vagyis ma már részt vehet a szabadedzéseken. 

Annak ellenére, hogy "zöld utat" kapott, Pedrosa tisztában van vele, hogy a valódi tesztet az edzések jelentik majd. 

"Négy napot pihentem, és már végeztem valamennyi mozdulatot, illetve lazító gyakorlatokat."

"Még nem nagyon tudtam tesztelni dolgokat, a holnapi edzések ezért is bizonyulnak valódinak. Ez nem éppen a legjobb pálya."

"Azonban ez a jelenlegi helyzet, ezért is szeretnénk megnézni a szabadedzéseken, hogy milyen a valódi érzés és a valódi kihívás."

Pedrosa jelenleg a 12. helyen áll a bajnoki összetettben, köszönhetően a Katari Nagydíjon elért hetedik helyének, majd az Argentin GP-n elszenvedett balesete miatt a szezon második nagydíját nem tudta befejezni. 

A Honda versenyzője négy alkalomból háromszor is a dobogón ünnepelhetett Austinban, tavaly harmadik lett. 

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat MotoGP
Esemény Amerikai Nagydíj
Pálya Circuit of the Americas
Versenyzők Dani Pedrosa
Csapatok Repsol Honda Team
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke honda, pedrosa