Pedrosa elárulta, tervezi-e a végleges visszatérését

A KTM tesztpilótája, Dani Pedrosa kijelentette, hogy az erős eredményei ellenére nem gondolkodik a végleges visszatérésen, mivel „nem hiányzik neki” a versenyzés.

Dani Pedrosa, Red Bull KTM Factory Racing

Hajszál híján újra dobogóra állhatott Dani Pedrosa, aki mind a sprintfutamon, mind a vasárnapi főfutamon képes volt a negyedik helyre behozni a motorját, ráadásul az utóbbin majdnem levadászta a pontversenyt vezető Bagnaia Ducatiját.

Mint ismert, Pedrosa 2018-ban döntött úgy, hogy szögre akasztja a sisakját, ám a hétvégén elért eredménye alapján felvetődik a kérdés, hogy tervezi-e a végleges visszatérést. Habár több riválisa is nagyon elismerően beszélt a spanyolról, Pedrosa határozottan kijelentette, hogy nem szeretne a mezőny tagja lenni hosszabb távon.

„Jó visszatérni, versenyezni és jól teljesíteni, de ez nem olyasmi, ami nagyon hiányzik” – jelentette ki Pedrosa a remek eredményei után. „Nem tudnék magamra osztályzatot adni, de elégedett vagyok a teljesítményemmel. A csapatnak viszont nagyon jó osztályzatot adok, jól és hiba nélkül dolgoztak.”

„Nem gondolkodom azon, hogy bármikor is visszatérjek. Egyébként is, látjátok a problémánkat, több a versenyző, mint a motor. Nagyon jól éreztem magam, de mindennek eljön az ideje, és nekem már eljött az enyém. Egyre inkább, most már kívülről élvezem a motorozást.”

Érdekes helyzet alakulat ki azzal, hogy Pedrosa ilyen erős eredményeket ért el, hiszen a pontversenyben jelenleg egy ponttal a korábbi hondás csapattársa, Marc Marquez előtt áll, aki nemrég a Honda 2024-es motorjáról osztotta meg a gondolatait.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marc Marquez első nyilatkozata a 2024-es Hondáról
Következő cikk Quartararo "sokkal többet várt" a Yamaha 2024-es motorjától

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország