Pályafutása 200. MotoGP-futamán nyert először versenyt Aleix Espargaró!

Az Aprilia pilótája tökéletes versenyhétvégét hozott tető alá Termas de Rio Hondóban: megnyerte az időmérőt, a leggyorsabb kört futotta a versenyen és átvette a vezetést az összetett pontversenyben.

Aleix Espargaro, Aprilia Racing

Fotót készítette: motosport.com

Történelmi szombatot produkált az Aprilia Racing Team a MotoGP Argentin Nagydíjának kvalifikációján, hiszen Aleix Espargaro révén első pole pozíciójának örülhetett az olasz gyártó.

Ha mindez nem lenne elegendő, a csapattal először fordult elő, hogy két versenyzőjük is a top 5-ből vághatott neki egy futamnak, hiszen csapattársa Maverick Vinales az ötödik rajtkockát kaparintotta meg Termas de Rio Hondóban, ahová 2019 után először tért vissza a mezőny.

Ezen a pályán legutóbb a Honda tudott nyerni, ám Vinalesnek is akadt tapasztalata a futamgyőzelmet illetően, hiszen korábban a Yamahával diadalmaskodott a dél-amerikai aszfaltcsíkon.

A rajt a második helyről induló Jorge Martinnak sikerült legjobban, Aleix Espargaro viszont nagyon beragadt, így hirtelen testvérével kellett harcolnia a második pozícióért. Nem tartott sokáig a verseny Andrea Dovizioso számára, a Yamaha pilótájának a magasságállító rendszere mondott csődöt viszonylag korán.

Még több F1 hír:

Nem sikerült jól a futam eleje a regnáló világbajnoknak, Fabio Quartararo a második kör végére már a 13. helyen találta magát, miközben erősen rajtolt a két Suzuki, Alex Rins és Joan Mir gyorsan előrelépett a 4-5. helyre.

Szépen haladt előre az előzetesen világbajnoki esélyesnek tartott, ám az előző két versenyhétvégén mindössze egyetlen pontot gyűjtő Francesco Bagniaia is, akinek rendkívül fontos volt a pontszerzés, csakúgy mint az első két versenyhétvégén egyaránt nullázó Martinnak.

A kilencedik körre három mini bolyra szakadt az élmezőny, Martin és Aleix Espargaro az első helyért, Rins és Pol Espargaro a dobogóért küzdött, miközben Joan Mir gyakorlatilag légüres térben haladt az üldözők előtt.

A 15. körben aztán Pol Espargaro nagyot bukott és értékes pontokat dobott el, ezzel pedig Rins fellépett a képzeletbeli dobogóra. Nem sokkal később az eddig az összetett pontversenyben vezető Enea Bastianini hibázott, ezzel pedig nagyjából le is mondhatott listavezető pozíciójáról.

Az élen mindeközben hatalmas csatát vívott Aleix Espargaro és Jorge Martin, ám a Pramac versenyzője sokáig állta a sarat. Öt körrel a leintés előtt több meghiúsult támadás után Espargarónak sikerült kifékeznie Martint és ezzel visszavette a vezetést.

Még több hír:

Két körrel a futam vége előtt még továbbra sem lehetett megjósolni, ki nyeri meg az argentin futamot, miközben a mezőnyben Fabio Quartararo a nyolcadik, Bastianini a tizedik helyre egerészte vissza magát.

Másfél körrel a vége előtt Martin aztán feladta a győzelem esélyét, és Espargaro alaposan elnyúlt tőle, ráadásul a Ducati kifejezetten idegesen kezdett el viselkedni és még aggódhattak amiatt a csapatnál, hogy Rins utoléri őket.

Aleix Espargaro történelmi hétvégét tudhat maga mögött, hiszen megfutotta a futam leggyorsabb körét, megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét és átvette a vezetést az összetett pontversenyben - alighanem kijelenthető, tökéletes hétvégét tudhat maga mögött a spanyol.

Az Argentin Nagydíj végeredménye

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 Spain Aleix Espargaro 25 -       25
2 Spain Jorge Martin 25 0.807 0.807 0.807   20
3 Spain Alex Rins 25 1.330 1.330 0.523   16
4 Spain Joan Mir 25 1.831 1.831 0.501   13
5 Italy Francesco Bagnaia 25 5.840 5.840 4.009   11
6 South Africa Brad Binder 25 6.192 6.192 0.352   10
7 Spain Maverick Viñales 25 6.540 6.540 0.348   9
8 France Fabio Quartararo 25 10.215 10.215 3.675   8
9 Italy Marco Bezzecchi 25 12.622 12.622 2.407   7
10 Italy Enea Bastianini 25 12.987 12.987 0.365   6
11 Italy Luca Marini 25 13.962 13.962 0.975   5
12 Japan Takaaki Nakagami 25 14.002 14.002 0.040   4
13 Portugal Miguel Oliveira 25 14.456 14.456 0.454   3
14 Australia Jack Miller 25 14.898 14.898 0.442   2
15 Spain Alex Marquez 25 23.472 23.472 8.574   1
16 Spain Raúl Fernández 25 25.862 25.862 2.390    
17 Australia Remy Gardner 25 28.711 28.711 2.849    
18 South Africa Darryn Binder 25 28.784 28.784 0.073    
19 Germany Stefan Bradl 25 31.943 31.943 3.159    
20 Italy Andrea Dovizioso 22 1'21.442 3 Laps 3 Laps    
  Italy Fabio DiGiannantonio 22          
  Spain Pol Espargaro 14          
  Italy Franco Morbidelli 7          
  France Johann Zarco 5          

Schumacher legnagyobb F1-es gyengesége már nem csak sok pénzbe kerül

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az argentin bemelegítésen is Aleix Espargaro volt a leggyorsabb
Következő cikk Aleix Espargaró: semmi sem változik, mert már mindent megkaptam az élettől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország