Nincs több kérdőjel, teljes a MotoGP 2023-as rajtrácsa

A KTM pénteken bejelentette, hogy a Moto2 jelenlegi éllovasa, Augosto Fernandez jövőre már a királykategóriában versenyez, méghozzá a Tech3 színeiben Pol Espargaro csapattársaként.

Augusto Fernandez, Red Bull KTM Ajo

A Tech3-nál nagy változások történnek a következő szezon előtt, hiszen mindkét versenyzőjüket lecserélik, valamint a GasGas-szal kötött megállapodás értelmében a nevük is megváltozik.

Augusto Fernandez szerződtetése nem túl nagy meglepetés, ugyanis a Tech3 jelenlegi versenyzője, Remy Gardner a San Marinó-i Nagydíjon elmondta a sajtó munkatársainak, hogy a KTM közölte vele, nincs helye a csapatnál, ugyanis nem látják elég profinak a hozzáállását.

„Elképesztő, hogy a GasGas színeiben mutatkozhatok be a MotoGP-ben. Szeretném megköszönni mindenkinek a támogatást, amióta tavaly csatlakoztam a Red Bull KTM Ajo csapatához, mindent megkaptam. Nagyon boldog vagyok, egy álom válik valóra“ - nyilatkozta Fernandez, aki csupán névrokona a már most is a szériában versenyző Raul Fernandeznek.

Még több F1 hír:

„Még van egy kis dolgom a Moto2-ben, a lehető legjobban szeretnék teljesíteni és szeretnék bajnoki címmel megérkezni a MotoGP-be“ - tette hozzá a spanyol pilóta.

Herve Poncharal, a Tech3 főnöke elmondta, már egy ideje érdeklődtek Fernandez iránt és már két évvel ezelőtt szerette volna a MotoGP-be hozni. „Néhány idény óta követe Augusto teljesítményét, már korábban is tárgyaltunk arról, hogy magasabb kategóriába lépjen, de akkor még nem állt készen a nagy ugrásra.“

„Amikor nemrégiben újra találkoztunk, nagyon egyértelműnek tűnt, hogy ez már megváltozott. Izgatottan várom a következő szezont, mert a csapatunkban Pol és Augusto révén meglesz a rutin és a fiatalság elegye. Mindketten spanyolok, konstruktív módon fognak együtt dolgozni, és ez az, amit kerestünk“ - mondta Poncharal.

 

Fernandez idén négy versenyt nyert a Moto2-ben az Ajo KTM-mel és négy pont az előnye a bajnoki tabellán. A Tech3-tól távozó Remy Gardner jövőre a Superbike-ban próbál szerencsét a Yamahával, míg Raul Fernandez az RNF Apriliához igazolt.

A hét elején a Honda megerősítette, hogy Takaaki Nakagami marad az LCR-nél 2023-ra, míg a VR46 duója, Luca Marini és Marco Bezzecchi is jelenlegi csapatánál folytatja, így minden szabad hely elkelt a MotoGP rajtrácsán 2023-ra.

Magyarországon száguldozott Verstappen a Honda új járgányával - videó

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Miller: Crutchlow felesége örülni fog!
Következő cikk Marquez tujda: „szenvedni fog” a visszatérését követő első MotoGP futamon

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország