Nincs szó a Ducatinál Petrucci-Miller cseréről

A Ducati MotoGP-versenyzői, Danilo Petrucci és Jack Miller is jelezte, nem kereste meg őket a gyári csapat azzal kapcsolatban, hogy a két pilóta esetleg helyet cserélhetne 2020-tól kezdve.

Danilo Petrucci, Ducati Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Daniel Petrucci jó szezon eleji formájának, illetve Mugellóban szerzett egyetlen győzelmének köszönhetően bebiztosította helyét 2020-ban Andrea Dovizioso mellett a Ducatiban. Azonban az olasz a szezon végére már sokkal rosszabb teljesítményt nyújtott, míg a fiókcsapat Pramac versenyzője, Jack Miller magára talált, és az utolsó hat versenyen háromszor is dobogón állt, bár az összesítésben így is elmaradt 25 ponttal Petrucci mögött.

Még több hír:

Ennek tudatában meg is indultak a híresztelések, hogy a Ducati mégis eljátszott a gondolattal, hogy kicseréli a két pilótát, és ezek a pletykák csak felerősödtek Valenciában, azzal a kiegészítéssel, hogy Petrucci a kategóriából is kizuhanhat, és Johann Zarco veheti át a helyét a Pramacnál. Az olasz pilóta az információkkal szembesítve a következőket mondta:

„Sokan kérdezik tőlem ezt, de őszinte leszek: a Ducati nagyfőnökei nem kerestek meg engem. A szezon második fele valóban nem a legegyenletesebb volt számomra, de ha a tabellára nézünk, azért jó sok embert megelőzök. Szóval majd ha valaki megkocogtatja a vállamat, és mondja, hogy ez van, akkor megijedek, de eddig még én is csak pletykákat halottam.”

Amikor lapunk riportere az ő véleményét is kikérte, Miller szintén azt mondta, hogy a Ducati még nem kereste a lehetőséggel:

„Ha jól emlékszem, Petrucci még Mugellóban tökéletes versenyt futott, és bár most valahogy nem igazán a legjobb időszakot éli, szerintem ki tud majd mászni a gödörből. Egy ilyen lassú hétvégén sok ilyen híresztelés szárnyra kell, semmi hitelük nincs számomra. Nem beszéltem senkivel. Mondjuk a jó öreg interneten ma reggel volt egy kép ahol én, és Davide Tardozzi (a Ducati sportigazgatója – a szerk.) beszélünk a paddockban, de egyszerűen annyit mondott, hogy próbáljam ne ledarálni a hátsó gumikat, szóval nem a szerződtetésemről volt szó. Szóval az egésznek nincs alapja. Meglátjuk, mi lesz az egészből. Danilo nyert már versenyt, most hullámvölgyben van, de sokunkkal van ilyen, túl lesz rajta.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Zarcónak csontja nem tört
Következő cikk Lorenzo szabadnak érzi magát utolsó MotoGP-futama után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország