MotoGP katari Nagydíj

„Nem tisztel senkit” – keményen kiakadtak a Yamaha MotoGP-pilótájára

Az Aprilia versenyzője, Aleix Espargaro továbbra is dühös a katari hétvégén történtek miatt – Franco Morbidelli többször is feltartotta őt, a spanyol pedig megütötte az olasz pilótát.

Pelea Aleix Morbidelli

Szombat délután a harmadik szabadedzésen Aleix Espargaro megütötte Franco Morbidellit, miután a két versenyző a 6-os kanyarban találkozott egymással, Espargaro pedig megpróbálta megelőzni Morbidellit.

Espargaro az esetért 6 rajthelyes büntetést kapott a nagydíjra, valamint egy 10 ezer eurós büntetést is be kellett fizetnie, majd így nyilatkozott a történtekről:

Még több hír:

„Ahogy korábban is elmondtam, először is nagyon sajnálom és szégyellem a kirohanásomat a csapatom és saját magam miatt is. Nyilván ha csak az utolsó részt láttátok, teljes mértékben vállalom a felelősséget. Nem az volt a célom, hogy megüssem vagy ilyesmi, csak az, hogy arrébb menjen.”

„Ez az én hibám volt, de szerintem nem fair csak az utolsó 5 másodpercet nézni. Én azt gondolom, hogy Franco másfél éve folyamatosan cirkál a pályákon. Ez az ő hozzáállása, nem tisztel senkit.”

„A legutóbbi versenyen a csapattársával történt ez, akkor nem volt büntetés. Marckal is ez volt, ő azt mondta, hogy olyan, mint egy kutya. Tegnap engem háromszor is feltartott, ezután pedig próbáltam visszamenni a pályára, de ő nem hagyta.”

„Akkor nagyon rosszul reagáltam erre. Sajnálom, hogy így reagáltam, de szerintem nem fair csak az utolsó 5 másodperc alapján megítélni a helyzetet. Amiatt pedig még dühösebb vagyok, hogy itt még nem ért véget a dolog.”

„Franco a sajtónak a családomról és a fiaimról beszélt. Számomra nem fair az, amit tett, túllépte a határt, ezért nagyon dühös vagyok” – mondta Espargaro a Motorsport.com tudósítása szerint.

Eközben Jos Verstappennek nem tetszett Max nyilatkozata, az Abu-Dzabi Nagydíj menetrendje pedig itt tekinthető meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Heti motorsport-program: F1-es, F2-es és MotoGP-szezonzáró!
Következő cikk Marquez elmondta, miért nem támadta Martint

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország