Nem döntötte még el a Ducati, ki lesz Bagnaia csapattársa 2023-ban

Továbbra sem tudni, hogy ki lesz a Ducati gyári csapatának második versenyzője, és erről a legfőbb esélyeseket sem tájékoztatta még az olasz márka.

Enea Bastianini, Gresini Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

Szinte biztos, hogy a Ducati nem hosszabbítja meg Jack Miller szerződését a gyári csapatnál 2023-ra, a szezon előtt pedig szinte készpénznek lehetett venni, hogy Jorge Martín kapja meg az ausztrál motorját.

Martín azonban azóta az Argentin Nagydíjat leszámítva kiábrándítóan rossz teljesítményt nyújtott, amelyért részben a még tavalyi portugál bukására visszavezethető egészségügyi problémái felelnek.

Esélyessé lépett elő Martín mellett Enea Bastianini is, aki az eddigi 8 futamból hármat megnyert, és még mindig a legeredményesebb Ducati-pilóta idén. Az olasz bestiának is közvetlen szerződése van a Ducatival, azonban még nem tudni, hogy melyik csapathoz helyezik az idén még a 2021-es motorral versenyző fiatalt.

További híreink:

„Még nem írtam alá semmit, és nem tudom, hogy melyik csapatnál fogok versenyezni. A legfontosabb, hogy a jövőben is harcolhassak a világbajnoki címért” – nyilatkozta a Katalán Nagydíj előtt Bastianini.

Martín, aki az eddigi 8 futamból 5-öt bukás miatt be sem fejezett, úgy gondolja, hogy kívülről hiába hiszik azt az emberek, hogy eredményeknek kéne eldöntenie, ki lesz a gyári csapat versenyzője, a Ducati belülről más szempontokat is figyelembe vesz, ami megnehezíti a döntésüket.

„Nem mondhatok sokat, a célom az, hogy versenyképes legyek, mert tavaly már bebizonyítottam, hogy milyen teljesítményre vagyok képes” – mondta Martín, aki MotoGP karrierjének második versenyén már pole-pozíciót szerzett. „Most azonban nehezen tudom irányítani a helyzetemet.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sikeresen operálták meg Marc Marquez jobb karját
Következő cikk MotoGP: 3 századmásodperc döntött, Aleix Espargaro a pole-ban Barcelonában!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország