Nakagami marad az LCR Hondánál, csak egy hely kiadó a MotoGP-ben

Takaaki Nakagami 2019-ben is az LCR Honda versenyzője lesz, erősítették meg pár nappal a versenyzői hazai nagydíja előtt. A szerződéshosszabbítás azt jelenti, már csak egyetlen hely kiadó a jövő évi rajtrácson.

Takaaki Nakagami, Team LCR Honda

Gold and Goose / Motorsport Images

Motegiben rendezik a MotoGP Japán Nagydíját, és stílszerűen Nakagami hazai futama előtt jelentette be az LCR Honda IDEMITSU MotoGP Team, hogy hosszabbítottak a 26 éves motorossal, aki jövőre is a Honda RC213V-t ülheti meg a sorozatban. Nakagami a Moto2-ből lépett feljebb idén, négy versennyel a szezon vége előtt a 20. helyen áll az összetettben, legjobb eredménye egy 12. hely. Az újoncok kiírásában a harmadik helyet tartja Hafizh Syahrin és Franco Morbidelli mögött.

Nakagami elmondta, nagyon örül, hogy folytathatja a munkát a csapattal, és természetesen megköszönte a szponzoruknak, az IDEMITSU-nak a támogatást. Úgy fogalmazott, hogy nagyon profi csapatnál dolgozhat, és miközben alig várja a 2019-es folytatást, koncentrál hazai futamára és a hátralévő nagydíjakra.

Hivatalosan már csak egy hely maradt a 2019-es rajtrácson, méghozzá az Avintia Ducati alakulatnál, mely vélhetően meg akarja tartani a jelenleg sérülésből lábadozó Tito Rabatot.

A MotoGP 2019-es rajtrácsa:

Csapat Versenyzők
Repsol Honda

 Marc Marquez

 Jorge Lorenzo

Monster Yamaha

 Valentino Rossi

 Maverick Vinales

Ducati

 Andrea Dovizioso

 Danilo Petrucci

Suzuki

 Alex Rins

 Joan Mir

Aprilia

 Aleix Espargaro

 Andrea Iannone

KTM

 Pol Espargaro

 Johann Zarco

LCR Honda

 Cal Crutchlow

Japan Takaaki Nakagami

Tech 3 KTM

 Miguel Oliveira

 Hafizh Syahrin

Pramac Ducati

 Francesco Bagnaia

 Jack Miller

SIC Yamaha

 Franco Morbidelli

 Fabio Quartararo

Avintia Ducati

Czech Republic Karel Abraham

TBA

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi tudja, hogy a rekordjai Marquez miatt veszélybe kerültek
Következő cikk Dovizioso: Lorenzo győzelmei feszültséget generáltak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország