BRÉKING

MotoGP: Rossi számára aggasztó a Yamaha teljesítménye

A kilencszeres világbajnok Valentino Rossi elismerte, az utóbbi idők Yamahás formája aggasztja őt, főleg annak tükrében, hogy a Honda az utolsó hét versenyből ötöt megnyert.

A veterán yamahás pilóta barcelonai győzelme egyelőre az utolsó siker, amikor a japán gyár motorja állt a dobogó legfelső fokán. Azóta öt Honda-siker született (Márquez kétszer, Pedrosa, Crutchlow és Miller pedig egyszer-egyszer tudott nyerni), de összejött már a futamgyőzelem a Ducatinak (Andrea Iannone) és a Suzukinak (Maverick Viñales) is, a Yamaha tehát kimondottan gyenge időszakot él meg.

"Kicsit aggódom, és valami mást kell kitalálnunk, ugyanis  a Honda öt versenyt megnyert különböző versenyzőkkel, nekünk pedig utoljára Katalóniában sikerült nyernünk." - mondta el Rossi, aki a hétvégén harmadikként zárt Márquez és Loreno mögött. "Rá kell jönnünk, mitől lehetünk jobbak, mert még négy nagyon fontos verseny vár ránk, ahol szeretnék a győzelemért harcolni."

A lassan 38 éves versenyző nem lassít, és már a jövő év is a fejében jár: "A hátralévő négy versenyen lerakhatjuk a jövő évi motor alapjait, mert ezek a pályák kedveznek a Yamahának. A szezon elején a mi motorunk volt a legjobb, de most sok munka vár ránk." A világbajnoki összetettben Rossi hátránya fokozatosan növekszik Hondás riválisával, Marc Márquezzel szemben, ami az aragóniai hétvége után már 52 pont. Bár nyilván nem adta még fel világbajnoki reményeit, azt tudja, hogy nagyon nehéz dolga lesz. "A szezonnak nincs még vége, de a számok nem nekünk kedveznek. 43 pontos hátrányból is nehéz lett volna a szezon vége, hát még most, amikor már 52-vel vagyok lemaradva."

Rossi úgy véli, az első versenyek voltak a döntőek: "Azt hiszem, a szezon első felében vesztettük el a bajnokságot...Bár Ausztria óta ledolgoztam néhány pontot, de tudom, hogy a három nullázásomat nagyon nehéz kompenzálni."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk MotoGP: Rossi visszavonulás utáni tervei - a 46-os szám "életben marad"!
Következő cikk MotoGP: Rossi nem támogatja a 3 egymást követő nagydíjat!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország