BRÉKING

MotoGP: Marquez szerint idén kisebb a nyomás, mint tavaly - és Vinales?!

A hondás Marc Marquez úgy érzi, 2016-ban sokkal nagyobb nyomás nehezedett rá, mint idén, pedig most még a yamahás Maverick Vinalessel is szembe kell néznie.

Marc Marquez, Repsol Honda Team, crash

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Marc Marquez, Repsol Honda Team
Marc Marquez, Repsol Honda Team
Marc Marquez, Repsol Honda Team, crash
Marc Marquez, Repsol Honda Team, crash
Marc Marquez, Repsol Honda Team
Marc Marquez, Repsol Honda Team, crash
Marc Marquez, Repsol Honda Team, crash
Marc Marquez, Repsol Honda Team, crash

Marquez tavaly nyerte meg a harmadik világbajnoki címét az elmúlt négy szezon alatt, úgy, hogy a Honda szenvedett a kigyorsításoknál, így a spanyol elmondása szerint először érezte a nyomást.

Most pedig minden szem a címvédőre helyeződik, hogy megvívja a bajnoki csatát honfitársával, Vinalessel, aki a szezon első két futamát megnyerte. Marquez azonban nem gondolja, hogy Ő lenne a rivaldafényben. 

"Tavaly nagyobb nyomást éreztem. Persze ott a nyomás, hogy az élen legyél, és harcolj a bajnoki címért. És úgy tűnik, mindkét Yamaha versenyző, nem csak Maverick, Valentino is ott van, mindketten nagyon erősek."

"Igazán jó csomagjuk van, és nagyon következetesek, vagyis a Hondával együtt meg kell találnunk a jobb utat, hogy javítani tudjunk az eredményeinken."

A Honda 2017-nek új motorkonfigurációval vágott neki, de a mérnökök még mindig barátkoznak a MotoGP központi elektronikájával, így a versenyzőik a kigyorsításokkal még mindig meg kell, hogy küzdjenek.

Marquez a szezonnyitón a negyedik helyen végzett Katarban, majd vasárnap az élről esett ki Argentínában, így most nyolcadik a bajnokságban, 37 ponttal Vinales mögött.

2016-ban egy harmadik hellyel kezdett Katarban, majd Argentínában nyert, és az októbari phillip island-i kieséséig minden versenyen pontot szerzett, miután már megszerezte a bajnoki címet.

"A pályafutásod során mindig vannak jó és kemény helyzetek - nem szeretem a "rossz" szót használni."  - tette hozzá - "Azonban ezekben a helyzetekben meg kell tanulnod jobbnak lenned. A tavalyi szezon elején nem voltunk olyan jók, és mégis nyertünk." 

“Idén nem a legjobban kezdtük az évet, de hosszú még a szezon. Meg kell értenünk, mit csináltunk rosszul, hogy fejleszteni tudjuk a motort."

"Nyolcadik vagyok a bajnokságban, vagyis jelenleg hátul ragadtam. Azonban fontos tisztázni, hogy jó szinten vagyunk, hiszen Argentínában az élről estem ki."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Viñales: Nehéz elhinni, milyen jól kezdtem
Következő cikk MotoGP: Vinales véget vetne Marquez austini sikersorozatának

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország