MotoGP: Marc Marquez hatalmasat bukott, újonc pilóta a pole-ban!

Az újonc Fabio Di Giannantonio szerezte meg a pole-t az Olasz Nagydíj időmérő edzésén, mögötte pedig két VR46-os pilóta következik. Marc Marquez a Q2 elején bukott nagyot, de szerencsére megúszta komolyabb sérülés nélkül.

Fabio Di Giannantonio, Gresini Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Változó időjárási körülmények között került megrendezésre a MotoGP Olasz Nagydíjának időmérő edzése, ahol már a Q1-ben a továbbjutásért kellett küzdenie többek között Marc Marqueznek, Millernek, Rinsnek és Mirnek is.

A mezőny esőgumikon körözött, miközben Oliveira és Miller állt továbbjutó helyen, majd többen is megpróbálkoztak a slick gumikkal, hiába esett egyes szektorokban erősen. Az első fecske, Brad Binder átvette a vezetést, Pirro pedig a második pozícióban állt.

Az utolsó percekbe lépve Marc Marquez állt az első helyre, őt Miller, Di Giannantonio és Pirro követte, de ezt az eredményt messze nem lehetett még kőbe vésni. Végül Di Giannantonio és Marc Marquez jutott tovább a Q2-be, míg Miller, Pirro, Oliveira, Binder, Mir, Alex Marquez, Gardner, Darryn Binder, Rins, Savadori volt a kiesők sorrendje.

Még több hír:

Alig kezdődött el a Q2, amikor Marc Marquez bukott nagyon nagyot, de szerencsére nem sérült meg komolyan a spanyol versenyző, viszont jött a piros zászló, így néhány percig állt a kvalifikáció.

Di Giannantonio a Q2-ben is erősen kezdett, az élre állt, mögötte Bezzecchi, Marini és Nakagami következett, amikor a pálya száradása miatt már mindenki slick gumikon körözött.

Zarco egy ideig átvette a vezetést, azonban végül nem ő, hanem a végig remek teljesítményt nyújtó újonc, Di Giannantonio szerezte meg a pole-t Bezzecchi, Marini és Zarco előtt, majd Bagnaia, Quartararo, Aleix Espargaro, Nakagami, Pol Espargaro, Bastianini, Martin és Marc Marquez következett, de Martin csak a 14. lesz a 3 rajthelyes büntetése miatt.

A MotoGP Olasz Nagydíja vasárnap 14 órától veszi majd kezdetét, és szokás szerint az Arena4-en lehet élőben követni a motorversenyzés királykategóriájának futamát.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Italy Fabio DiGiannantonio 9 1'46.156     177.870
2 Italy Marco Bezzecchi 9 1'46.244 0.088 0.088 177.722
3 Italy Luca Marini 9 1'46.327 0.171 0.083 177.584

Rosberg: Hamilton teljesen elvesztette a ritmust...


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pokolian nagyot bukott Marc Marquez az olasz kvalifikáción!
Következő cikk Hivatalos: ismét megműtik Marc Marquezt, akár a szezon hátralévő részét is kiülheti

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország