MotoGP 2017

MotoGP: Lorenzót a veszélyes hátsó abroncsa akadályozta!

A ducatis Jorge Lorenzo elárulta, a veszélyes hátsó abroncsa hátráltatta a második hivatalos téli teszt első napján, a Phillip Island-en.

A háromszoros bajnok 11. lett a szerdai teszten az ausztrál pályán, 1.134 másodperccel Marc Marquez mögött. Miután ducatis pályafutása elég döcögősen indult Sepangban, Lorenzo most sokkal boldogabban nyilatkozott. 

Bár az edzés végén sokakhoz hasonlóan nem tudott javítani az idején, erről az új lágy hátsó abroncs tehetett, amit a nap végén tettek fel Ducatijára. 

"A nap nagyon jól kezdődött, sokkal közelebb voltam, mint az első nap Sepangban." - kezdte az értékelést Lorenzo - "Körről körre fejlődtünk. A problémát az jelentette, hogy az utolsó egy-másfél órában olyan hátsó abroncsot tettünk fel, ami nem úgy teljesített, mint az előző szett, így a bal kanyarokban veszélyesnek érződött."

"Úgy döntöttünk, megállok és nem kockáztatom tovább, hogy javítsak a köridőmön. Ez volt a gond."

"0.3-0.5 másodperces lemaradásban voltunk elsőre, de végül 1.2 másodperc hiányzott a harmadikhoz képest. Mindenesetre egy kicsit fejlődnünk kell néhány területen, és holnap valamit tesztelünk, ami ezen javíthat."

Lorenzót idén egyébként a Ducati tesztversenyzője, Michele Pirro segíti, mint a pályaelemzője - a spanyol elismerte, még dolgoznia kell a versenyzési stílusán, hogy jobban alkalmazkodjon a Desmosedici kívánalmaihoz: "Kanyarról kanyarra fejlődök, a gyorsabb kanyarokban a motor még egy kicsit ideges, és nem is tudok úgy fékezni, ahogy szeretnék."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat MotoGP
Versenyzők Jorge Lorenzo
Csapatok Ducati Team
Cikk típusa BRÉKING
Címke ducati, jorge lorenzo, motogp
Topic MotoGP 2017