Jelentés a versenyről

Oliveira nyerte a fantasztikus Katalán Nagydíjat Zarco és Miller előtt

A KTM portugál versenyzője, Miguel Oliveira nyerte a MotoGP Katalán Nagydíját, miután a rajtnál az élre állt, és előbb Quartararo, majd Zarco támadásait is kivédekezte.

Miguel Oliveira, Red Bull KTM Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A rajtot kiválóan kapta el Quartararo, és „csak” 2 helyet esett vissza, az élre Miller, a második helyre Miguel Oliveira állt fel, de egészen elképesztő rajtja volt Joan Mirnek is, aki a 10. helyről a 4. pozícióba zárkózott fel az első pár kanyarban.

A 2. kör elején Oliveira a vezetést is átvette, azonban Miller támadása során szokatlan hibát láthattunk Quartararótól, aki így egészen a 6. helyig visszaesett a 3. kör elejére.

A 3. körben a hibázó Maverick Vinales majdnem elkaszálta Brad Binder, ez pedig lehetőséget adott Marc Marqueznek arra, hogy feljöjjön a 7. helyre, míg Aleix Espargaro az Apriliával megelőzte Mirt a 3. helyért.

Oliveira a verseny leggyorsabb körét motorozva el tudott húzni Millertől, aki szintén hibázott, így Mir és Quartararo is el tudott menni mellette, akik hamarosan szintén pozíciót cseréltek, míg az 5. helyért óriási csatát vívott egymással Marquez, Zarco és Espargaro – továbbra is Aleix, miközben Pol ismét elesett, és fel kellett adnia a futamot.

Hiába versenyzett ismét ihletett formában Marc Marquez, és volt 5. egy ideig, a 8. körben ismét bukott, ezúttal az átalakított 10-es kanyarban. Sorozatban harmadik versenyét nem tudta befejezni Marc, karrierje során először

A 10. körben Johann Zarco is felzárkózott a 4. helyen motorozó Millerre, míg Quartararo Oliveira nyomába eredt. Marquez kiesésével és Zarco felzárkózásával Espargaro Vinalesszel folytatta a csatát a 6. helyért.

A 12. körben Quartararo visszaszerezte a vezetést, míg Aleix csatlakozott testvéréhez a paddockban, miután eldobta az Apriliát a 7. helyről. Oliveira azonban nem elégedett meg a 2. hellyel, és a 14. körben a célegyenesben visszaelőzte Quartararót.

Johann Zarco továbbra is fantasztikus formában versenyzett, míg Mir tempója folyamatosan esett vissza. Zarco előbb Millert, majd a 16. körben Mirt is megelőzte, így már a 3. volt a Pramac franciája, míg a folyamatos csatázás lehetőséget adott arra, hogy Maverick Vinales is visszazárkózzon a 3. helyért csatázó csoportra. Marquez után a másik MotoGP legenda, Valentino Rossi is kiesett a 11. helyről, technikai hiba miatt.

Oliveirát óriási nyomás alatt tartotta körökön keresztül Quartararo, azonban a KTM portugál versenyzője remekül védekezett, és 3 körrel a verseny vége előtt tudott lépni a franciától.

Zarco is fel tudott zárkózni honfitársára, és a célegyenesben a Ducati sebességét kihasználva el is ment a yamahás mellett, aki ismét szokatlan hibával találkozott: a ruháján elpattant a cipzár, így nyitott dzsekivel motorozott.

Míg mindenki azon agyalt, hogy ez mennyire szabályos, Zarco felzárkózott Oliveirára, és utolsó kanyarig nyomás alatt tartotta a portugált.

Oliveira azonban megtartotta a vezetést, míg Quartararo kapott egy 3 másodperces büntetést, amiért levágta az 1. kanyart, amikor Zarcóval csatázott. Így hiába látta meg a kockás zászlót meztelen felső testtel is a 3. helyen Quartararo, a büntetésével Milleré lett a dobogó legalsó foka.

Helyezés Versenyző Motor Kör Idő Hátrány Intervallum
1 Portugal Miguel Oliveira KTM 24 -    
2 France Johann Zarco Ducati 24 0.175 0.175 0.175
3 Australia Jack Miller Ducati 24 1.990 1.990 1.815
4 France Fabio Quartararo Yamaha 24 4.815 4.815 2.825
5 Spain Joan Mir Suzuki 24 5.325 5.325 0.510
6 Spain Maverick Viñales Yamaha 24 6.281 6.281 0.956
7 Italy Francesco Bagnaia Ducati 24 8.175 8.175 1.894
8 South Africa Brad Binder KTM 24 8.378 8.378 0.203
9 Italy Franco Morbidelli Yamaha 24 15.652 15.652 7.274
10 Italy Enea Bastianini Ducati 24 19.297 19.297 3.645

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az SRT Yamaha már keresi Rossi utódját
Következő cikk Quartararo elismerte: ki kellett volna zárniuk a Katalán GP-ről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország