MotoGP Indonéz Nagydíj

MotoGP: Bagnaia „fellélegzett” Martin bukása után

A Ducati bajnoki éllovasa, Francesco Bagnaia elismerte, hogy fellélegzett, és könnyebb szívvel motorozott a 2023-as Indonéz Nagydíjon, miután riválisa Jorge Martin kiesett az élről.

Francesco Bagnaia, Ducati Team

Hiába rajtolhatott csak a 13. helyről, Bagnaia az idei 6. futamgyőzelmét szerezte, és 18 ponttal visszavette a vezetést az egyéni pontversenyben.

Bagnaia már a harmadik helyen motorozott a 13. körben, amikor riválisa, Jorge Martin a 3 másodperces előnye ellenére kiesett az élről.

A futam után arra a kérdésre, hogy mit érzett, amikor meglátta a Pramac motorosát a kavicságyban, Bagnaia úgy válaszolt, hogy „az egyetlen célom ma az volt, hogy nyerjek”.

„Akkor is erre gondoltam, amikor a harmadik helyen álltam, és amikor láttam, hogy bukott, kicsit fellélegeztem, mert tudtam, hogy nem kell akkora kockázatot vállalnom és annyira keményen nyomnom. Bár ezután is kontrolláltam a versenyt, a hátsó gumik már kezdték feladni, nagyon fontos volt, hogy megőrizzem a nyugalmamat.”

Bagnaia Ausztria óta először nyert a 2023-as szezonban, miközben végignézte, ahogyan a 66 pontos előnyét Martin szépen lassan ledolgozza – részben Bagnaia sérülései miatt.

„Nagyon sokat jelent nekem ez a győzelem. Már hiányzott, hogy megint versenyképes legyek, egyáltalán nem volt egyszerű a Barcelonát követő időszak” – mondta az olasz motoros, aki azt is elismerte, hogy a májusi francia forduló óta most először volt 100%-os állapotban fizikailag.

„Le Mans után a lábamat és a csuklómat is eltörtem, és hiába tudtam motorozni, a fájdalomcsillapítók miatt semmit nem éreztem. Mugellóban még ez elment, de a Sachsenringen a bal kanyarokban megint kiújultak a problémáim a kezemmel.”

„Ezután Barcelonába végre egészségesen érkeztem meg, ahol a rajtbalesetben begyűjtöttem a lábsérülésemet. Ez volt az első olyan verseny, ahol semmilyen probléma nem volt a lábammal, ami remek érzés.”

Martin szerint nem nagy dolog, hogy az élről esett ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Martin a bukásáról: „Előbb-utóbb el kellett jönnie”
Következő cikk Így nyilatkozott Marquez a katasztrofális indonéziai hétvégéjét követően

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország