MotoGP: Bagnaia az élről bukott, Alex Rins óriási meglepetésgyőzelmet szerzett a Hondán!

Francesco Bagnaia nem bírta a nyomást, és az élről bukott a MotoGP 2023-as Amerikai Nagydíján, így a futamgyőzelmet az őt hibába hajszoló Alex Rins nyerte, míg Fabio Quartararo felállhatott a dobogóra a bukásokkal teli versenyen.

Alex Rins, Team LCR Honda

Fotót készítette: Bob Meyer

Az első rajtkockából induló Pecco Bagnaia remekül kapta el a rajtot, és megtartotta a vezetést, míg mögötte a második helyen a szombati sprinthez hasonlóan ismét Alex Rins kanyarodott el. A harmadik helyre egy fantasztikus rajttal Jack Miller jött fel a 10. helyről, Fabio Quartararo elé.

Az első körben pedig már három dobogó esélyes pilóta is esett: Jorge Martín az esésével elkaszálta Alex Marquezt is az első szektorban, míg Aleix Espargaro egyedül esett el.

Bagnaia az élen nem is tudott meglépni Rinstől, míg mögöttük Jack Miller is remek tempót motorozott és meglépett Quartararótól, de ő is kicsúszott a kavicságyba.

Rins több mint 10 körön keresztül támadta Bagnaiát, a 2022-es világbajnok pedig ezúttal meg is roppant a nyomás alatt, és a második kanyarban kicsúszott az élről, tálcán kínálva a győzelmet az LCR Honda versenyzőjének.

Ehhez azonban Rinsnek a VR46 Ducatin rohamozó Luca Marinit kellett maga mögött tartania. Az olasz versenyzőt 14 körig tudta maga mögött tartani a továbbra is legjobb esetben is közepes Yamahával Fabio Quartararo, de egy idő után már nem volt válasza a Ducati sebességére az egyenesekben.

Marini azonban már nem tudott felzárkózni Rinsre, aki fantasztikus tempóval több mint 3 másodperces előnyt épített ki a verseny utolsó harmadában. A VR46-nál így sem lesznek csalódottak, Bezzecchi győzelme után Marini ezúttal a második helyet szerezte meg, míg Quartararo felért a dobogó legalsó fokára a Yamaha M1-et.

Egy újabb sokkolóan rossz rajt után Vinales remek felzárkózást mutatott be, és a negyedik helyen intették le az Argentínát kihagyó, tavalyi Apriliával versenyző Miguel Oliveira előtt. Marco Bezzecchi tempója ezúttal nem volt meggyőző a Ducatin, ahogyan a sérült Johann Zarcóé sem, de mivel csak 13 motor élt célba, így is értékes pontokkal gazdagodtak, Bezzecchi pedig továbbra is vezeti az egyéni pontversenyt.

Helyezés # Versenyző Motor Idő Hátrány Intervallum Pont
1 42 Spain Alex Rins Honda -     25
2 10 Italy Luca Marini Ducati 3.498 3.498 3.498 20
3 20 France Fabio Quartararo Yamaha 4.936 4.936 1.438 16
4 12 Spain Maverick Viñales Aprilia 8.318 8.318 3.382 13
5 88 Portugal Miguel Oliveira Aprilia 9.989 9.989 1.671 11
6 72 Italy Marco Bezzecchi Ducati 12.049 12.049 2.060 10
7 5 France Johann Zarco Ducati 12.242 12.242 0.193 9
8 21 Italy Franco Morbidelli Yamaha 20.399 20.399 8.157 8
9 49 Italy Fabio DiGiannantonio Ducati 27.981 27.981 7.582 7
10 37 Spain Augusto Fernandez KTM 28.217 28.217 0.236 6
11 51 Italy Michele Pirro Ducati 32.370 32.370 4.153 5
12 94 Germany Jonas Folger KTM 1'08.065 1'08.065 35.695 4
13 33 South Africa Brad Binder KTM 1'23.012 1'23.012 14.947 3
  6 Germany Stefan Bradl Honda       2
  30 Japan Takaaki Nakagami Honda       1
  36 Spain Joan Mir Honda        
  1 Italy Francesco Bagnaia Ducati        
  43 Australia Jack Miller KTM        
  25 Spain Raúl Fernández Aprilia        
  73 Spain Alex Marquez Ducati        
  41 Spain Aleix Espargaro Aprilia        
  89 Spain Jorge Martin Ducati        

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alex Marquez: Elhánytam magam a kicsúszásom előtt
Következő cikk Quartararo „nehezen tudja elfogadni” a Ducati egyenesbeli fölényét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország