Jelentés a versenyről

Quartararo a drámával fűszerezett Andalúz Nagydíjon is nyert, Rossi 2 körrel a vége előtt vesztett pozíciót!

A dráma sem kerülte el a MotoGP Andalúz Nagydíját: Fabio Quartararo magabiztos győzelmet aratott, Bagnaia és Morbidelli technikai probléma miatt kiesett, Valentino Rossi pedig két körrel a verseny vége előtt vesztette el a második helyért zajló harcot a csapattársával szemben.

Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT

Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT

MotoGP

Az Andalúz Nagydíjat Fabio Quartararo kezdhette meg az első helyről, mellőle pedig Vinales és Bagnaia rajtolhatott, míg Rossi tegnap a negyedik helyet szerezte meg. Marc Marquez végül tegnap úgy érezte, nem tud rajthoz állni a versenyen, így a regnáló bajnok hiányzott a mezőnyből.

A lámpák kialvását követően Quartararo az élen tudott maradni, őt Vinales és Rossi követte, miközben az 1-es kanyarnál Binder, Oliveira és Smith is kicsúszott. Az első kör végén Vinales közel tudott férkőzni Quartararóhoz, meg is próbálkozott az előzéssel, de ehelyett visszaesett Rossi mögé a harmadik helyre.

A 3. körben az állás Quartararo, Rossi, Vinales, Miller, Bagnaia, Nakagami, Morbidelli, Mir, Dovizioso, Petrucci volt. Rossi nem tudta tartani Quartararo tempóját, aki egyre jobban nyúlt el az üldözőitől, míg Vinales nagyon közel volt csapattársához.

 

A mezőny hátuljában Lecuona csúszott ki, miközben 19 körrel a verseny vége előtt Quartararo vezetett Rossi, Vinales, Miller és Bagnaia előtt. A verseny 10. körében aztán Vinales szélesen vette a kanyart, emiatt Bagnaia el tudott menni mellette.

Nem sokkal később a Yamaha spanyol versenyzője további pozíciókat vesztett: Miller és Morbidelli is megelőzte őt. Viszont Miller nem tudott sokáig a negyedik helyen maradni: a 9-es kanyarban kicsúszott, és fel kellett adnia a versenyt.

Bagnaia eközben remek tempót tudott diktálni, és meg tudta előzni Rossit – ezzel feljött a második helyre. Binder is kiesett a versenyből, nagyot bukott, de szerencsére nem lett komoly baja. Így 15-en maradtak versenyben.

9 körrel a futam vége előtt jött a dráma: Morbidelli a negyedik helyről kiesett motorhiba miatt, hiába állt közel a dobogóhoz.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

Rossi Morbidelli kiesése után sem lélegezhetett fel: megérkezett mögé a csapattársa, Vinales, aki nagyon közel került a „Doktorhoz”. A dráma viszont Morbidelli kiesése után sem ért véget: Bagnaia motorjából is elkezdett szállni a füst, és 6 körrel a leintés előtt félre is állt.

Ezzel 5 körrel a verseny vége előtt Quartararo, Rossi, Vinales, Nakagami, Mir, Dovizioso, Pol Espargaro, Alex Marquez, Zarco, Rins volt a top-10 sorrendje. Vinales eközben folyamatosan támadta Rossit, de nem tudott elmenni mellette.

Két körrel a verseny vége előtt végül sikerrel járt Vinales, és átvette a második helyet Rossitól. Az élmezőnyben ezután már nem változott az állás, így Quartararo ismét győzött, Vinales és Rossi végzett még a top-3-ban, a további sorrend az első 10-ben pedig Nakagami, Mir, Dovizioso, Pol Espargaro, Alex Marquez, Zarco, Rins.

Helyezés # Versenyző Motor Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 20 France Fabio Quartararo Yamaha       25
2 12 Spain Maverick Viñales Yamaha       20
3 46 Italy Valentino Rossi Yamaha       16
4 30 Japan Takaaki Nakagami Honda       13
5 36 Spain Joan Mir Suzuki       11
6 4 Italy Andrea Dovizioso Ducati       10
7 44 Spain Pol Espargaro KTM       9
8 73 Spain Alex Marquez Honda       8
9 5 France Johann Zarco Ducati       7
10 42 Spain Alex Rins Suzuki       6
11 53 Spain Tito Rabat Ducati       5
12 38 United Kingdom Bradley Smith Aprilia       4
13 35 United Kingdom Cal Crutchlow Honda       3
14 63 Italy Francesco Bagnaia Ducati        
15 21 Italy Franco Morbidelli Yamaha        
16 33 South Africa Brad Binder KTM        
17 9 Italy Danilo Petrucci Ducati        
18 43 Australia Jack Miller Ducati        
19 41 Spain Aleix Espargaro Aprilia        
20 27 Spain Iker Lecuona KTM        
21 88 Portugal Miguel Oliveira KTM        
 

Először láthattuk trailerben Michael Schumacher legendás Forma-1-es autóit, amelyek a Deluxe Schumacher Editionben fognak szerepelni az F1 2020-ban – így fest tehát a játékban a Jordan 191, a Benetton B194 és B195, illetve a Ferrari F1-2000!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi ma nagyot ment: „Nem rossz a rajtpozícióm, de…”
Következő cikk Quartararo: Vannak gyengeségeim, de jól rejtem el őket!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország