MotoGP: akkora baj van a Hondánál és a Yamahánál, hogy visszahozhatják a koncessziós szabályokat

A Yamaha és a Honda krízishelyzete miatt a MotoGP tulajdonosa, a Dorna Sports elgondolkozott azon, hogy ismét koncessziós fejlesztési engedményeket adjon a két márkának – ehhez azonban rögös út vezet.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

A MotoGP 2014-től adott fejlesztési engedményeket a mezőny leggyengébb csapatainak azért, hogy minél szorosabbá váljon a mezőny, ami a Suzuki, az Aprilia, és a KTM belépését is segítette 2015 és 2017 között.

A kedvezményezett gyártók számos előnyt élveztek a nem koncessziós gyártókkal szemben, akik akkoriban a Honda és a Yamaha voltak, többek között korlátlan szezon közbeni tesztelést, nagyobb motorelosztást és korlátlan motorfejlesztést.

A koncessziókat akkor vették el egy gyártótól, ha egy szezonban hat koncessziós pontot gyűjtött, amelyeket az eredmények alapján határoztak meg: győzelemért három, második helyért kettő, harmadik helyért egy járt. Az Aprilia volt az utolsó gyártó, amely tavaly elveszítette a koncessziókat, és 2023-ban minden gyártó ugyanazok a szabályok szerint indult.

Az aktuális szabályok szerint a Honda és a Yamaha sem lenne jogosult a kedvezményekre. A Honda menedzsere, Alberto Puig hiába nyilatkozott úgy, hogy egyelőre nem volt szó a fejlesztési kedvezmények visszahozásáról, a Motorsport.com értesülései szerint csak idő kérdése, hogy mikor kerül terítékre a téma.

Ahhoz, hogy meg is szavazzák a Honda és a Yamaha kisegítését, a másik három gyártó beleegyezése kell. A Ducati már jelezte a Motorsport.com-nak, hogy nyitottak az ügyben, de nem akarnak „a la carte” szabályzást hozni, amit a Honda és a Yamaha kívánságainak megfelelően hoznak.

A Honda európai főnöke azt is elmondta, hogy kételkedik abban, hogy a japánok hozzáállása megfelelő-e a problémáik kezelésére.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk MotoGP: A Honda európai főnöke is kételkedik a japánok hozzáállásában
Következő cikk Marc Marquez és Acosta jövőjére is hatással lehet a MotoGP bejelentése

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország