BRÉKING

MotoGP: A Honda 2017-ben is a Marquez-Pedrosa párossal tervez

A HRC alelnöke, Shuhei Nakamoto elárulta, hogy a Repsol-Honda a 2017-es szezonnak is változatlan pilótafelállással vágna neki.

MotoGP 2017

A 2017-es FIM MotoGP világbajnokság újfent egy rendkívül izgalmas szezonnak ígérkezik, amellyel kapcsolatban a megszokottak szerint minden fontosabb információról beszámolunk nektek.

A japán istálló az elmúlt három szezonban a Marc Marquez – Dani Pedrosa párossal versenyzett. Mindkét spanyol versenyző szerződése 2016 végén jár le.

 

A 2015-ös szezon első felében Pedrosa bizonytalan formában motorozott, ugyanis a kezét meg kellett operálni – ekkor kezdődtek meg a spekulációk, miszerint a Honda 2017-re lecseréli a spanyol motorost.

 

A szezon további szakaszában Pedrosa formája sokat javult – miután felépült – és a 30 éves motoros győzelmet aratott Japánban és Malajziában is, így Nakamoto megerősítette, hogy mindkét spanyol versenyzővel legalább még egy évre terveznek – 2016-ot követően.

 

„Az év második felében Pedrosa nagyon erős volt a két futamgyőzelemmel.” – mondta a japán a spanyol Marcának – „Néhány szurkoló kritizálta, de Dani egy gyors versenyző.”

 

„Marc és Dani, a 2016-os versenyzőink, szerintem a lehető legjobb párost alkotják. Mivel a szerződésük idén lejár, tárgyalnunk kell a hosszabbításról.”

 

„Ezt még nem tettük meg, de úgy gondolom, hogy a szezon közepe felé be tudjuk majd jelenteni.”

 

//

 

 

Olaszországban jobb, ha nem Marqueznak szurkolsz.... fotó:dppi

 

Posted by www.f1-live.hu on Monday, January 11, 2016

 

 

Nakamoto azt is elmondta, hogy véleménye szerint még mindig Marquez a legjobb MotoGP versenyző a mezőnyben, ha a tiszta tempót nézzük – mondta ezt annak ellenére, hogy a spanyolnak nehézségei voltak tavaly, amikor is a balesetek miatt öt alkalommal kellett futamról kiállnia.

 

„Tavaly Marc nem tudott a világbajnoki címért harcolni, de a tempó szempontjából Ő az első számú. Ha azokat a versenyeket is befejezte volna, akkor bajnok lett volna.” – mondta Nakamoto.

 

„Mindig minden egyes versenyt meg akar nyerni, de most már tudja, hogy sokkal fontosabb, hogy a bajnokságot nyerje meg.”

 

„Marc még mindig egy nagyon fiatal srác, még több tapasztalatra van szüksége, és szerintem a tavalyi eredmény segít neki, hogy ezt megértse.”

 

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk MotoGP: Stoner szerint Marquez vétózta meg, hogy Ő helyettesítse Pedrosát a Hondánál!
Következő cikk MotoGP: Mintha a "spanyol maffia" irányítaná a kétkerekű szériát!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország