Nehezen választ magának idomot Ducatijára Dovizioso

Andrea Dovizioso szerint nem egyszerű a választás, amikor döntenie kell, melyik idomot használja a MotoGP 2018-as szezonjában. Thaiföldön sem tudott dönteni.

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Ducati Corse

A 2017-es MotoGP-szezon második helyezettje a burirami kollektív teszt első napját a negyedik helyen zárta, de hátránya mindössze 148 ezred volt az LCR-Hondánál hajtó Cal Crutchlow mögött. Dovi több elemet kipróbált, ilyen volt például néhány idom, amit a csapat a motorra szán 2018-ban, ez hasonló volt ahhoz, amit 2017-ben használt az év második felében.

"Az idommal kapcsolatban dolgozunk, mert nincs egyszerű dolgunk a különböző szárnyakkal és magával az idommal." - mondta az olasz. "Amikor kipróbálsz egy beállítást, ezt úgy tudod megcsinálni, hogy kiindulsz a saját stílusodból, és ehhez képest viszonyítasz, hogy az bejött-e vagy nem. Az idomnál nincs ilyen egyszerű dolgunk, ugyanis van, ahol nagyon jól működik egyik vagy másik, máshol nem annyira. Nehéz ez, holnap rámegyünk a részletekre. Már ma is másfél órát töltöttünk ezzel, de még több körre van szükségünk, hogy több adatot gyűjtsünk. Nehéz ezzel dolgozni."

Dovizioso Malajziában még egy 2017-es és egy 2018-as vázat használt, Buriramban már két 2018-as állt rendelkezésére, de a legutolsó fejlesztést még ki kell próbálni. "Nem próbáltuk még ki. Holnap viszont már lesz időm dolgozni azzal a verzióval is."

Bike of Jorge Lorenzo, Ducati Team with fairing
Jorge Lorenzo motorja

Jorge Lorenzo a fent látható idomot próbálta ki, ez Doviéhoz képest egy "cifrább" kialakítás, túl sok érdekes információt viszont nem tudott mondani róla. "Nagyon hasonló [a tavalyihoz]. Még mindig túl korán van, hogy egyértelmű konklúziókat vonjunk le ezzel kapcsolatban."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Márquezék a Honda utolsó verziója koncentráltak
Következő cikk Marquez vezette a két Hondát a thaiföldi teszt 2. napján

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország