Dovizioso szerint furcsa volt, Marquez örül, hogy túl van a versenyen, Crutchlow a fenekét fájlalja

Eseménydús szezonnyitón vagyunk túl a MotoGP-ben. A verseny után a „főszereplők”, vagyis a dobogósok nyilatkoztak. A gumit mindannyian belefűzték mondandójukba, viszont teljesen másképp élték meg az első 2019-es futamot.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Rendkívül élvezetes szezonnyitó futamon vagyunk túl, ahol az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy Dovizioso vagy Marquez ér be az első helyen. Végül a második helyről induló olasz tudott diadalmaskodni.

„Nem tudom, mit mondjak, furcsa verseny volt. Nem igazán ez volt a stratégiám, de amikor odakerültem, akkor láttam, hogy ez jól fog működni. Figyeltem a hátsó gumi kezelésére, mivel ezzel mindenki szenvedett, de a futam vége felé nekem is nehéz dolgom volt. Összességében elégedett vagyok.” – kezdte Dovi.

„Amikor hibáztam a sikánnál, láttam, hogy Marc nagyon szenved a hátsó gumijával, örültem neki, amikor észrevettem. Ez extra motivációt adott, mert rájöttem, hogy néhány kanyarban gyorsabb vagyok nála. De Marc soha nem adta fel, végig közel volt hozzám, de én válaszolni tudtam a támadására, miattam kellett a határon mennie, és nagy rizikót kellett volna vállalnia azzal, ha kísérletet tesz a megelőzésemre.”

További híreink:

Marc Marquezt 23 ezredmásodperc választotta el a győzelemtől, a folytatásban viszont még jobb versenyekre számít, mondván, nem fekszik nekik a katari pálya.

„Ugyanaz történt, mint tavaly. Pontosan ugyanaz. – utalt Marquez a 2018-as Katari Nagydíjra, amikor 27 ezreddel maradt alul Doviziosótól.

„Próbáltam nyomni, de ezen a pályán mindig csak a koszos részen lehet előzni, ilyenkor könnyű lesodródni az ívről, rendkívül nehéz tartani az ívet. Ennek ellenére próbálkoztam, próbáltam közel maradni, a verseny végéig nyomtam. De boldog vagyok a 20 megszerzett pontommal.”

„Amikor megelőztem Dovit, észrevette, hogy szenvedek a gumikkal, de megesik az ilyen.”

„Főleg azért, mert ez egy olyan pálya, ami nem fekszik nekünk. Ezen a hétvégén sokat szenvedtünk az első gumikkal. Nem tudom, láttátok-e, de a közepes keveréket raktuk fel, így pedig nem tudtam annyira agresszívan venni a fékezési pontokat. De rendben van, 20 ponttal fejeztük be a futamot. Egy olyan versennyel kevesebb van hátra a versenynaptárból, ahol általában szenvedünk.”

Cal Crutchlow arról beszélt, hogy fizikailag most sincs topállapotban, viszont ezúttal nem a bokájával van a gond… A brit a hatodik helyről rajtolva kapaszkodott fel, majd nagyot csatázott azért, hogy övé maradjon a harmadik pozíció.

„Őszintén mondom, nem érzem a fenekem. Valaki eltalálta a fenekemet egy lábtámasszal, és azóta nem érzem. A bokám viszont jól van. A csapat nyilvánvalóan kiváló munkát végzett. Örülök, hogy képesek voltunk felvenni a harcot. Úgy nyomtam, amennyire csak tudtam, miközben a verseny vége felé már nem volt túl jó állapotban a hátsó gumi.”

„Köszönöm a sebészeimnek és a fizioterapeutámnak, akik rengeteget tettek azért, hogy most itt lehessek. És persze a csapatomnak is köszönöm, akik soha nem adták fel.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dovizioso egy leheletnyivel nyert Marquez előtt Katarban, Crutchlow Rins előtt harmadik, Rossi a TOP 5-ben
Következő cikk A Ducatit vizsgálják a terelőelemei miatt - elvehetik Dovi győzelmét?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország