Marquez megváltoztatta a tervét, Vinales és Dovizioso nagyon boldog az időmérő után

Argentínában a szombati napon Marc Marquez bizonyult a leggyorsabbnak, őt Maverick Vinales és Andrea Dovizioso követte. Két dolog közös a három versenyzőben: holnap az első sorból rajtolhatnak, és nagyon örülnek az eredményüknek.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Marc Marquez a Katari Nagydíjon elért második helye után a pole-pozícióból próbálhatja megszerezni idei első futamgyőzelmét.

„A tervünk az volt, hogy három hátsó gumit használunk, az FP4-en viszont problémába ütköztünk, emiatt csak egy motorunk maradt, amit használhattunk az időmérőn. Aztán megváltoztattuk a tervünket, amire az egész csapat jól reagált, ez nagyon fontos volt. A második gumival hibáztam az 1-es kanyarban, és tudtam, hogy nagyon a rendelkezésre álló idő határán táncolok, ezért inkább bejöttem a bokszba. Az utolsó gumi jól működött, én pedig megszereztem a pole-t.” – mondta vidáman Marquez.

További híreink:

Maverick Vinales a Yamahával a második rajtkockát szerezte meg, a spanyol versenyző pedig nagyon örült az eredményének.

„Nagyon boldog vagyok, mivel az első sort akartuk megszerezni, és kis híján még a pole is meglett. Nagyon izgatott vagyok a holnapi futam miatt, mert még sok helyen kell fejlődnünk, például az elektronika területén. A verseny nehéz lesz, egyelőre a gumik is kérdőjelesek, kemény lesz, de remekül érzem magam.”

Andrea Dovizioso, a pontverseny éllovasa is elégedetten értékelt a harmadik helye után.

„Boldog vagyok, megvan a tempónk, ami szabadedzésről szabadedzésre egyre jobb lett. A reggeli kicsúszásom ellenére jól érzem magam. Elég jó köridőt értem el, bár nem volt tökéletes a köröm, nagyon boldog vagyok az első sor miatt, mivel a körülmények úgy tűnik, holnap mások lesznek. Mint mindig, most is furcsa lesz az Argentin Nagydíj ezzel az időjárással, de jó tempónk van ahhoz, hogy a dobogóért harcoljunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquezé a pole Argentínában, Vinales és Dovizioso indulhat mellőle!
Következő cikk Rossi szerint, ha esős Argentin GP lesz, akkor lutri az egész

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország